Sztárok

Szakításáról vallott Gájer Bálint

Gájer Bálint új életet kezd. Karrierjét egyedül folytatja tovább.

Úgy döntött Gájer Bálint, hogy szólókarrierbe kezd, ezért szakított korábbi zenekarával. Öt éven át dolgozott együtt a Group’N’Swinggel, továbbra is jó kapcsolatot kíván ápolni velük, a Borsnak szép szavakkal nyilatkozott a közös időszakról és a búcsúról is.
“Életem legszebb időszaka kötődik a csapathoz, minden jót kívánok a továbbiakhoz! Nagyon nehéz volt meghozni a döntést, hiszen fantasztikus sikereket ér­tünk el együtt, de felfelé ívelő szólókarrierem miatt egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a saját koncertjeim és a csapat fellépéseinek időpontját. Köszönöm a zenekarnak, hogy mellettem áll A Dal című versenyben is” – fejtette ki döntését az énekes.

Szakításáról vallott Gájer Bálint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top