Sztárok

Képtelen megbocsátani édesanyjának Berki Krisztián

Az Éden Hotel műsorvezetője, Berki Krisztián, a mai napig nem tudja elfogadni, hogy édesanyja nem tudott mellette szülőként ott lenni – írta meg a Bors.

Tizenöt éven keresztül nem beszélt édesanyjával Berki Krisztián, akinek gyerekkorát az asszony alkoholizmusa határozta meg. Az Éden Hotel házigazdája ezt azóta sem tudta megbocsátani neki. “Nincs bennem megbocsátás az édesanyám iránt, de harmincéves korom óta már teljes elfogadást érzek. A régi dolgokon nem lehet változtatni, de már csak az számít, hogy az anyukám miként tud beilleszkedni a jelenlegi életembe. A kölcsönös tisztelet pedig megvan” – mondta el a Borsnak a TV2 műsorvezetője, aki azt is hozzátette, Natasa Zselyke érkezésével szép lassan elkezdett javulni a kapcsolat kettejük közt.

“Tizenkét évesen költöztem el otthonról, egy futballkollégiumba. A régi ügyekről édesanyámmal nem beszélünk, mert nem akarunk fájdalmat okozni egymásnak, csak felszakadnának a sebek. Jó érzés látni, hogy mennyire szereti elsőszülött unokáját, hogy elhalmozza ajándékokkal, és hogy teljesen beilleszkedett az éle­tünkbe. Szeretném, ha az édesanyám büszke lenne rám.” 

Képtelen megbocsátani édesanyjának Berki Krisztián

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top