Sztárok

Elfogták a Klapka Györgyöt megkárosító rablókat

Rendőrkézen Klapka György kirablói. A háromfős banda két tagját már elkapták, a harmadikat is azonosították, és körözik.

Mint mi is megírtuk, szombaton kirabolták Klapka Györgyöt. Szerencsére hamar kézre kerítették a, menekülés közben több ékszert is elejtő tolvajt.

Vasárnap reggel a BRFK bevetési osztályának munkatársai 5 óra 40 perckor a lopással alaposan gyanúsítható M. Sándor  budapesti lakost elfogták, és előállították. A nyomozás jelenlegi állása szerint a bűncselekmény elkövetésében két segítője is volt. B. Zsoltot vasárnap szintén elfogták, Bangó László ellen országos elfogatóparancsot adott ki a rendőrség – közölte a BRFK sajtóügyelete.

 “Bravúros gyorsasággal fogták el a férfit. A nyomozás részleteiről nekem sem beszéltek a IX. kerületi rendőrkapitányságon, de gondolom, hogy a mellettünk lévő bank vagy valamelyik utcai térfigyelő kamera felvétele alapján azonosították a tolvajokat, akik 3 milliós kárt okoztak nekem” – mondta el a Blikknek Klapka György, akinek életében nemrég váratlan fordulat következett be.

Elfogták a Klapka Györgyöt megkárosító rablókat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top