Sztárok

Megszólalt a Barátok közt új producere, Rozgonyi Ádám

A mai, hétfői naptól kezdve 17 év után többé már nem Kalamár Tamás a Barátok közt producere. Utódja, Rozgonyi Ádám elárulta, mire számíthatnak a nézők és a szereplők.

A múlt héten bombaként robbant a hír: Kalamár Tamás búcsúzik a Barátok közttől. Utódja, Rozgonyi Ádám elmondta, nem kell félni, egyelőre nem várhatóak eget rengető változások. “Egy napi sorozat olyan, mint egy nagy sebességgel haladó vonat: ha hirtelen mozdulatot teszünk, akkor kisiklik. A Barátok köztben megvan az az érzet, hogy ez a magyar nézőről szól, nem pedig egy intelligensen lemásolt sorozat, és ebben elévülhetetlen Kalamár Tamás érdeme. Úgy gondolom, nincs olyan probléma, amin azonnal változtatni kellene.”

Az új producer a szereplők sorsáról is beszélt. “Bennem semmilyen eleve elrendelt szándék nincs, hogy x szereplőt kinyírjam. Senkitől nem kívánok megválni, senkiről nem gondolom azt, hogy helyette tudnék jobb kollégát hozni. Ugyanakkor, amikor erre a pályára jöttünk, mindannyian önként vállaltuk, hogy van, amikor kevésbé van ránk szükség, mert előfordulhat, hogy egy rendező elfárad, vagy egy karakter kifullad” – mondta el Rozgonyi Ádám a Borsnak adott interjújában.

Megszólalt a Barátok közt új producere, Rozgonyi Ádám

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top