Sztárok

Ugyanarra a férfira hajt Szabó Zsófi és Horváth Éva?

A Bors információi szerint Szabó Zsófi és Horváth Éva ugyanarra a férfira vetette ki a hálóját.

A Bors információi szerint a 26 éves Szabó Zsófi és a 36 éves Horváth Éva ugyanazt a férfit szemelte ki magának. “Először Éva koppant nagyot, amikor kiderült, szerelme Szabó Zsófival múlatja az időt a háta mögött. Ő viszont nem az a nő, aki beletörődik a kudarcba, sőt ha megbántják, igyekszik a többszörösét visszaadni… Tudta, hogy a románc tiszavirág-életű lesz, hiszen évek óta jól ismeri a párját. Szerinte a férfinak egy érett, kiegyensúlyozott, hóbortoktól mentes nőre van szüksége” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy.

“Korábban sem nyilatkoztam a magánéletemről, és ez a jövőben is így lesz” – mondta Horváth Éva. “Nem nyilatkozom erről, mert nincs tudomásom arról, hogy egyikünk vagy másikunk elszeretett volna valakit a másiktól, de én örülök, ha Éva boldog. Ahogyan eddig, a jövőben sem kívánok foglalkozni Éva követhetetlen magánéletével” – nyilatkozta Szabó Zsófi.

Ugyanarra a férfira hajt Szabó Zsófi és Horváth Éva?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top