Sztárok

Emiatt bajba kerülhet Bochkor Gábor?

Néhány hónapja ült vissza a mikrofon mögé Bochkor Gábor, növelve a Music FM hallgatottságát. Romba döntheti mindezt a botrányos szilveszteri buli? – teszi fel a kérdést a Bors.

Mint ismeretes, egy szilveszteri bulin – melynek a rádió a médiapartnere volt, a programot és a műsorvezetőt adták, továbbá az esemény promócióját, de a szervezéshez semmi közük nem volt, azt a Lights Off Kft. szervezte – elszabadult a pokol. A beszámolók tömegnyomorról, lökdösődésről, ruhatárosok megalázásáról, lopásról, rosszullétekről és a biztonsági őrök brutalitásáról szóltak – írja a Bors.

A félresikerült szilveszteri parti után néhányan tüntetést szerveznek a rádióállomás székhelye elé.

“Reméljük, hogy nem nálunk, hanem a szervező cég irodájá­nál tüntetnek majd. A központi e-mail címünkre már sok levél érkezett, a helyszínen több mint száz kabátot találtunk, amelyeket becsomagoltunk, és futárszolgálattal küldjük el a tulajdonosuknak. Megtesszük a jogi lépéseket, és arra biztatok mindenkit, hogy tegyen feljelentést, a szervező cég ugyanis nekünk is erkölcsi kárt okozott. Mi egy profi szervezéshez adtuk a nevünket” – tette hozzá Kiss Anikó, a Music FM vezérigazgatója a Borsnak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top