Sztárok

Kisfiának sietett gyógyszerért balesetekor L. L. Junior

L. L. Junior ittasan okozott közúti balesetet szombat hajnalban. Azt állítja, beteg gyerekének sietett gyógyszert vinni – írja a Blikk és a Bors is.

Egy meghitt családi este után ült ittasan autóba L.L. Junior szombat hajnalban, mikor közúti balesetet okozott.  “Igen, ittam, bort és pálinkát, és úgy vezettem, de ha szükség lenne rá, bármikor megtenném újra, hiszen a kisfiamnak, Lacikának rohantam gyógyszerért. Életveszélyben volt. Tudom, hogy a büntetést nem kerülhetem el, nem is akarom” – mondta el a Borsnak Junior, akinek kisfiáról pár héttel ezelőtt derült ki, hogy kruppos.

“Miután ágyba dugtuk Lacit, megnéztünk egy filmet. Elaludtunk rajta, majd arra ébredtem, hogy a gyerek hörög és fulladozik. Az inhalátora megvolt, a kúpja nem, a bébiszitternél maradt, de nem vette fel a telefont. Bepánikoltam” – mesélte Junior, aki súlyos árat fizetett felelőtlenségéért, hiszen nem elég, hogy karambolozott, elvették a jogosítványát, előállították, a kocsiját pedig totálkárosra törte, a mentők agyrázkódás gyanújával még kórházba is vitték, de végül saját felelősségére hazaengedték.

“L. L. Junior a Kőbányai úton száguldott a Kőrösi Csoma út felé. A Vaspálya utcai kereszteződésben piros volt a lámpa, de fékezés nélkül áthajtott rajta. Ekkor ütközött össze a szabályosan haladó személyautóval. Mindkét kocsi alaposan összetört. A szabályosan haladó vezető nem sérült meg, és nem is vitték el a rendőrök. Az énekest azonban mentőbe tették, de egy rendőrautó is követte” – mondta el a Blikknek egy szemtanú.

Beteg gyereke miatt okozott ittasan balesetet L. L. Junior

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top