Sztárok

Feloszlik az Illés együttes

1965 nyarán alakult meg az Illés együttes, dalaik december 28-ai koncertjük után már csak más zenekaroktól lesznek hallhatók – írja a Bors.

Bár az Illés tagjai közül egyik sem adja fel a zenélést, Szörényi Levente elárulta, hogy feloszlik a legendás együttes – írja a Bors. “Már csak hárman vagyunk az eredeti zenekarból, nem lehet ezt a végtelenségig húzni. Átadjuk az emlékezetnek az Illést. És persze 70 körül az ember már el is fárad” – mondta Szörényi Levente.

“Mindannyiunknak az volt az érzése, hogy az Illés már nem létező zenekar, ezért az Illés nevével fémjelzett koncerteket már nem fogunk adni. A decemberi fellépéseken sem magunkat tekintjük már főszereplőnek, hanem a dalokat, amiknek ma is érvényes mondanivalójuk van” – mondta Bródy János.

Feloszlik az Illés együttes

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top