Sztárok

VV7: ez Knap “VV” Attila véleménye a műsorról

Soha, egyetlen ValóVilágban sem pörögtek olyan gyorsan az események, mint a hetedik szériában – még csak másfél hét telt el az első hat játékos beköltözése óta, ehhez képest volt már szex, szerelmi csalódás okozta dühöngés és pohártörés, és nem egy parázs vita is. Ja, és majd elfeledkeztünk VV Dóriról, aki a legutóbbi adásban szinte mindenkivel csókolózott, aki az útjába került.

Sokszor nem könnyű követni az eseményeket – nemcsak nekünk, de a műsorvezetőknek, Lilunak és Istenes Bencének is nehézséget okoz a taktikai-szerelmi-egyéb szálak kibogozása. S míg a VV6-ban igencsak kevés szellemi “munkát” láthattunk a játékosoktól, addig a hetedik szériások már sokkal tudatosabbak: ha tudni nem is tudnak, de legalább megpróbálnak taktikázni, még ha ez azzal is jár, hogy egy-egy jelenet már csak nagy jóindulattal fér bele a tizenkét éven aluli kategóriába.

A legutóbbi adást látva felmerült bennünk a kérdés: vajon mit gondol az idei szériáról egy olyan ember, aki korábban már átélt hasonlót – mivel Knap “VV” Attila volt az a személy, aki a ValóVilágok történetében a legnagyobb fölénnyel nyert (68 százalékkal), így egyértelmű volt, hogy az ő véleményét kérjük ki a hetedik szériáról, na meg arról, hogy véleménye szerint ki az a játékos, aki már most, néhány nap elteltével taktikázik.

Felesleges lenne tíz nap után ilyeneken gondolkodni. Nyilván mindenki taktikázik, hiszen három széria taktikai és viselkedési mintája volt előttük. A VV4-ből és VV5-ből megtanulhatták, hogyan kell jó realityműsort csinálni, és magas színvonalon játszani a ValóVilágot. A VV6-ból pedig láthatták azokat a mintákat, hogyan lehet levinni ennek a zseniális műfajnak a színvonalát a szellemi hanyatlás horizontja alá. Örülök, hogy itt megint vannak olyan szereplők, akik szellemi kapacitással is rendelkeznek, és ezáltal a 4-es és 5-ös szériák hagyományait próbálják továbbvinni. A VV7 jó széria lesz – most az első két hét alapján ezt gondolom” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Knap Attila.

Attila, és egykori versenytársa, Seherezádé a műsort követően is jóban maradt
Attila és egykori versenytársa, Seherezádé, a műsort követően is jóban maradtak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top