Sztárok

Megszólalt Kozsó menyasszonya – az életéért küzd az énekes!

Számtalan valós és valótlan cikk jelent meg az elmúlt hetekben Kozsó állapotáról, aki életmentő agyműtéten esett át. Az énekes menyasszonya, Keira a Story magazinban tesz pontot a találgatások végére.

Az énekesnek pár éve már volt egy agyvérzése, mostanra pedig – egy vele született betegség miatt – elkerülhetetlenné vált a műtét, amitől évekig rettegett, sőt még a családja elől is titkolta, hogy nagy a baj. “Agyi ér-torzképződmény: eleinte nem foglalkozott veleszületett betegségével, azt mondta, él, ameddig él. Csakhogy rá kellett jönnie, mi történik, ha ez az időzített bomba felrobban a fejében, és nem hal bele az agyvérzésbe, »csupán« megszűnik a világgal való kapcsolata” – magyarázta könnyek között Keira a Storyban, hogy végül miért szánta rá magát a Szomorú Szamuráj a műtétre.

Bár a család csak egyszer nyilatkozott Kozsó állapotáról, az elmúlt hetekben több helyen is olvasni lehetett, hogy tolószékbe került, de volt, aki állította, hogy az énekes elhunyt. “Akinek a halálhírét kelti, sokáig fog élni” – mondja erre a zenész menyasszonya, és hozzáteszi: bár nem kell tolószék, párja még nagyon gyenge, az orvosok még mindig azért küzdenek, hogy stabilizálják az állapotát. “Már csak néha van kettős látása, olykor azonban szédül, és ingadozik a vérnyomása. (…) Gépek figyelik a párom minden rezdülését, folyamatosan mérik a lázát, a vérnyomását” – nyilatkozta Keira.

A műtét menetéről és az énekes további állapotáról bővebben a csütörtökön megjelenő Story magazinban olvashatsz!

Az énekes és kedvese a Mr. és Mrs. tavalyi évadában
Az énekes és kedvese a Mr. és Mrs. tavalyi évadában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top