Sztárok

VV7: VV Dennis tartozásra és zenei karrierre költené a nyereményét

Vasárnap este elstartolt a ValóVilág hetedik szériája, az első hat játékos birtokba vette a sokak által luxusbörtönként emlegetett villát. Az RTL II-n futó reality egyik szereplőjével, VV Dennisszel a beköltözés előtt volt szerencsém találkozni és beszélgetni – kiderült, miért nem kedveli túlzottan Berki Krisztiánt, és azt is megtudtam, hogy miért lóg ki a munkahelyéről.

Na de először jöjjön a legfontosabb, vagyis hogy miért jelentkezett a játékba – aki nehezen viseli a közhelyeket, az most görgessen tovább. “Szeretek a középpontban lenni, színes egyéniségnek tartom magam, és szeretném megmutatni, hogy egy magamfajta figurának helye van egy ilyen műsorban. A ValóVilágot nekem találták ki.” Hát így.

VV Dennis – akinek a VV7 első balhéját köszönhetjük – azt is elmondta, hogy a nyereményből édesanyját és saját magát szeretné segíteni. “Vannak tartozásaim, így – ha nyerek – először mindenképp ezeket fogom visszafizetni, a többi pénzt pedig a zenei karrierem beindítására fordít majd.” Igen ám, merthogy Dennis rappelget (alább a YouTube-ra felkerült klipjeiből csemegézünk), a zeneiparba való betörésbe Majka példája motiválja. “Érzem magamban azt, hogy el tudnám érni azt a szintet, amit ő. Ehhez persze sok minden kell, elsőként az, hogy felfigyeljenek rám. Tudom, hogy ez egy hosszú, rögös út lesz, de állok elébe.” Mi most akkor gyorsan meg is emlékeznénk a hatodik széria két játékosáról, VV Dorkáról és VV Alexáról, akiknek – zenei téren – szintén voltak szárnycsapásaik.

Megnézem
Összes kép (1)

Dennis azt mondja, reméli, hogy a műsort követően beindul a zenei karrierje, így ugyanis lehetősége nyílik arra, hogy otthagyja jelenlegi munkahelyét. “Szigetelőanyagokat gyártok kéménybe – a munkával még nem is lenne bajom, de a benti viszonyokkal és hangulattal igen. Eléggé szókimondó vagyok, ami a szívemen, a számon, ha valaki nem szimpatikus, akkor egyszerűen beolvasok neki, és kész. Nem szeretem a csókosokat és azt sem, ha irányítani akarnak. Itt ez történt, de én mindig kiálltam magamért és azokért, akiket – hozzám hasonlóan – próbáltak elnyomni.”

Beszélgetésünk előtt természetesen vetettem egy pillantást a produkció honlapján található adatlapjára, amelyből többek között az is kiderült, hogy finoman szólva sem szívleli a herevasalás magyarországi helytartóját, Berki Krisztiánt. “Bár még nem beszélgettem vele, de külső alapján egyáltalán nem szimpatikus, ellenszenves figurának tartom. Viszont azt gondolom, hogyha megismernénk egymást, akkor lehet, hogy lenne mit tanulnia tőlem.”

A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek:

Az egybeesés csupán a véletlen műve: a Dr. Tóth című orvosi talkshow épp az orvos-műsorvezető születésnapján, november 17-én indul. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top