Sztárok

Nehéz helyzetbe került Alföldi Róbert

Nem ért egyet mentoráltja, Szabó Ricsi kiesésésének okaival Alföldi Róbert.

Mint azt a Nők Lapja Café is megírta, az X-Faktor szombati adása drámai fordulattal zárult, nehéz helyzetbe került Alföldi Róbert és négy mentoráltja. Végül Szabó Richárd és Borbély Richárd párbajozott, és előbbinek kellett távoznia. A fiúk mentora úgy érzi, ő felel a történtekért. “Ha valaki tehet arról, hogy a két Ricsi párbajozott, akkor leginkább én vagyok az. Úgy láttam, mindketten jól teljesítenek, menetelnek előre, de ezek szerint valamit nem vettem észre. Nem velük volt a probléma, hanem velem, ugyanis nekem kellett volna meglátnom valamit a próbák során, amire jobban odafigyelhettünk volna. Vissza kell néznem a korábbi adásokat, és ki kell találnom, mi az, ami nem működik, mi az, amit én jónak véltem, és mégsem az” – mondta el a Blikknek Alföldi Róbert.

A fiatal énekes azonban másképp vélekedik. “Nem érzem, hogy ő lenne a hibás, hiszen a nézők szavaztak, szakmailag pedig a mentorok értékeltek” – mondta Szabó Ricsi.

Önmagát hibáztatja Alföldi Róbert

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top