Király Linda: “A személyiségem ösztönösen vonzza az életigenlést”

Szinte ragyogsz, amióta kiderült, hogy újra színdarabban szerepelhetsz.
Nagyon boldog vagyok! Komolyan mondom, hogy hiányzott a színház. Ráadásul a testvéremmel, Viktorral játszom együtt A Játékkészítőben, ami a legjobb dolog a világon. Ő lesz Jancsi, én meg Juliska. A napokban volt az első olvasópróba, aminek minden percét élveztem. Komoly motivációs erő az is, hogy nagy siker lett a Bereczki Zolival, Radics Gigivel és az öcsémmel közösen előadott Álmodd meg a csodát! című dal, ami majd a darabban is látható-hallható lesz.

Képzeld, amikor tavaly Spanyolországban nyaraltam, egyszer csak meghallottam a helyi rádióban a Can’t let go című dalodat.
Komolyan? Mindig nagyon örülök, amikor hasonlót hallok. Számomra is hihetetlen, hogy ennek a dalomnak sikerült áttörni a határokat. Kínából, Németországból és Amerikából is kaptam már leveleket, hogy hallgatják és szeretik a dalaimat.

Ezt nem sok hazai előadó mondhatja el magáról. Mit gondolsz, köze van ennek ahhoz, hogy te Amerikában nőttél fel?
Közvetlenül nincsen, ám az biztos, hogy nagyon sok témát, ihletet merítek a dalaimhoz abból a sokféleségből, amit megtapasztaltam, akár itthon, akár Amerikában, akár a világ más tájain. Szerencsés vagyok, hogy sokfelé élhettem, de tudod, mégis csak Magyarországon imádok a legjobban lenni.

Miért?
Talán mert itt gyógyult meg az anyukám. Mi azért jöttünk haza, mert súlyos beteg volt, és az volt az utolsó kívánsága, hogy a szülőhazájában tölthesse az élete hátralévő részét. Mit mondhat erre egy család? Összepakoltunk, hazajöttünk. A két öcsém angol nyelvű gimibe ment, én pedig magyar nyelvű konziba, úgyhogy rögtön a mély vízbe kerültem. Nem volt könnyű a beilleszkedés, hiszen itt minden annyira más: a szabályok, az emberek viselkedése, mentalitása, emellett nyelvi gondjaim is voltak, de mindez nem számított. Mindennél fontosabb volt, hogy édesanyánk meggyógyuljon, az mellékesnek tűnt, hogy vannak, akik nehezen fogadnak el, és hogy nem könnyű megértetnem magam.

Mégis csak itt indult el nem sokkal később a zenei karriered…
Így van, Presser Gábor “Szerelem utolsó vérig” című dalával ismert meg az ország. Azóta sok minden történt. Persze, nem volt egyszerű eljutnom odáig, ahol most vagyok, de a családom mindig támogatóan, szeretettel állt mögöttem, és átsegítettek a nehézségeken. Igazából, minél jobban tudtam magyarul, és minél jobban ráéreztem az itteni mentalitásra, annál több barátom lett, és annál jelentősebb sikereim.

Nem vágysz már vissza Amerikába?
Szerencsére előfordul, hogy ki kell mennem egy-egy fellépésre, olyankor ott töltök pár napot, de alapvetően én már itt vagyok itthon. Budapesthez köt a családom, a szerelmem, az imádni való kiskutyám és a Városliget is, ahol nagyon szeretek futni. Tizennégy év alatt a szívembe zártam a második hazámat.

Mi az, amit őrzöl az USA-ból?
A töretlen optimizmusomat. Noha én sosem éreztem azt, amit gyakran mondanak a magyarokról, hogy panaszkodós, pesszimista emberek. De lehet, hogy azért nem, mert a személyiségem ösztönösen vonzza az életigenlést és a vidámságot.

A Játékkészítő mellett mi mindenen dolgozol mostanában?
Két különböző lemezen is. Az egyik egy válogatás lesz az eddigi magyar dalaimból, a másik pedig várhatóan jövőre jelenik meg, és teljesen új dalokat fog tartalmazni.