Sztárok

Bíróság előtt felel tetteiért Oszter Sándor

Bár több panaszt benyújtott a színművész ügyvédje a gyanúsítás ellen, a legújabb fejlemények szerint nem kerülheti el, hogy bíróság elé álljon.

A gyanú szerint a színművész terepjárójával még február 11-én hajtott ittasan az egyik bevásárlóközpont garázsa tartóoszlopainak, és mint később kiderült, a vérében 2,17 ezreléknyi alkoholszintet mutattak ki a szakértők. A Blikk információi szerint az Oszter Sándor ügyvédje által a gyanúsítás ellen benyújtott panaszokat egytől egyig elutasította a Fővárosi Főügyészség, és ezt később hivatalosan is megerősítettek.

Mint a lap írja, a színész többféle magyarázattal is előállt, többek között azzal védekezett, hogy miután milliós károkat okozott, az egyik rajongója felismerte, adott neki egy üveg pálinkát, amit Oszter az események hevében lehúzott. A véralkohol-vizsgálatok viszont azt állapították meg, hogy a színművész a balesetet megelőzően ivott. Oszter Sándor védője nem kívánt nyilatkozni az új fejleményről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top