Sztárok

Jude Law volt kedvese a színész 5. gyermekét várja

Ötödszörre is apa lesz Jude Law, exkedvese, Catherine Harding énekesnő – akit mindenki Cat Cavalliként ismer a szakmába – ugyanis közös gyermeküket hordja a szíve alatt.

A nagy hírről a Daily Mail számolt be. Jude Law állítólag nagyon megdöbbentette a rajongókat csütörtökön, amikor is bejelentette, hogy hamarosan ötgyermekes édesapa lesz. Ezzel egy időben az is kiderült, hogy ki ötödik gyermekének édesanyja: a huszonhárom éves Catherina Harding énekesnő, dalszövegíró, aki várandóssága ötödik hónapjában jár jelenleg. Az említett lap információi szerint Catherine és a nemrég Magyarországon látogatást tevő Jude 2014 elején ismerkedett meg egymással Csehországban, ahol a negyvenegy éves színész filmet forgatott.

Az énekesnő közeli ismerői azt mondták, hogy Cat – annak ellenére, hogy már nem alkot egy párt Law-val – örül neki, hogy hamarosan anyai örömök elé néz. A Zimány Lindával is barátságot kötő Jude Law sajtósa a minap megerősítette a hírt. “Meg tudom erősíteni, hogy Jude Law és Catherine Harding első közös gyermeküket várják, aki tavasszal érkezik. Bár már nincsenek kapcsolatban, mindketten teljes szívvel, elkötelezetten nevelik majd gyermeküket. Ezen megerősítésen kívül nem tesznek nyilatkozatot a továbbiakban. Az ügyben érintett valamennyi fél azt kéri, tartsák tiszteletben a magánéletüket.”

Bár Catherine nem beszél a terhességéről, van, aki megteszi helyette: modell barátnője, Laura Coleman a Twitteren gratulált neki a gyermekhez. A legfrissebb hírek szerint egyébként a Budapesten sétálgató Jude – annak ellenére, hogy már rég elváltak az útjaik – részt vesz a gyermek nevelésében, és anyagilag is támogatja a nőt és születendő gyermekét. Az énekesnő egyik közeli ismerőse a úgy nyilatkozott: “Minden olyan gyorsan történt. Találkoztak, egymásba szerettek, majd ahogyan jött, olyan hamar elmúlt a szerelem. Mindketten szeretetben szeretnék felnevelni a gyermeket. Egyáltalán nem meglepő, hogy Jude anno beleesett Catbe, hiszen ő nagyon szép, amikor besétál egy helyiségbe, mindenki csak annyit gondol: wow, nézd azt a lányt!

A jelenleg szingli színésznek három gyermeke született exfeleségétől, Sadie Frosttól (akitől 2003-ban vált el): a tizennyolc éves Rafferty, a tizenkét éves Rudy és a tizenhárom éves Iris. Samantha Burke amerikai modelltől – akivel 2008-ban kavart egy rövid ideig – van egy kislánya, a most ötéves Sophia.

Jude Law volt kedvese a színész 5. gyermekét várja

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top