Sztárok

Berki Krisztián nem bírt magával a Savaria Szimfonikusok előadásán

Berki Krisztián Szombathelyen forgatott, ahol előbújt belőle a megmondóember.

Az Édes Élet stábja Szombathelyen forgatott, Berki pedig újra hozta a formáját: összetűzésbe került a Savaria Szimfonikus Zenekar tagjaival – írja a BorsOnline. A stáb a Hollywood Classics című előadásra érkezett, amire egyrészt nem sikerült időben odaérni, másrészt Berki az előadás közepén hangoskodott, zavarva a művészeket és a közönséget. Az előadás után pedig még a kávézóban is jelenetet rendezett.

A Bors egy résztvevőt kérdezett az eseményekről:

“Berki Krisztián az előadás kellős közepén érkezett, meglehetősen nagy zajjal. Leült, a stábja pedig forgatni kezdett vele, Berki néhány perc múlva hangosan megkérdezte: most már mehetünk? Rendkívül zavaró volt. Az előadás után a koncertterem alatti kávézóban kezdtek el forgatni, ahol már ott ültek a zenészek, akiknek az a törzshelyük. Az Édes élet stábja, amely korábban csörögve-zörögve zavarta az előadást, most megkérte a muzsikusokat, hogy maradjanak csendben, amíg forgatnak. Azt felelték, nem maradnak, mert Berki Krisztián sem tisztelte meg az ő előadásukat. Erre Berki minősíthetetlen hangnemben ordítozni kezdett: büdös f…szopók! Takarodjatok, ha nem bírjátok ki csendben azt az öt percet!”

Berki Krisztiánnal nem bírt magával a Savaria Szimfonikusok előadásán

A zenészek ezek után inkább nem ellenkeztek a nagy hangú Berkivel, hanem elhagyták törzshelyüket. Az Édes Élet jelenlévő szerkesztője, Szekeres Péter másképp emlékszik a történtekre, szerinte semmi ilyesmi nem történt, Berki csupán Czippán Anettet látogatta meg Szombathelyen, és nem csinált botrányt.

“A kávézóban is szerettünk volna forgatni, megkértem a jelenlévőket, maradjanak pár percig csendben. Ugyanakkor, ha zavaró a jelenlétünk, szóljanak, elmegyünk máshová. Egy asztalnál ült három-négy zenész, és közülük az egyik kikelt magából, és odaszólt, hogy »szánalmas«, majd azt magyarázta, ha már fizetett, ő azt csinál, amit akar. Erre reagált Krisztián a maga stílusában. »Rendben, kis barátom! Köszönjük, hogy segíted a munkánkat, igazi magyar vagy. Köpjünk fel és álljunk alá!« – magyarázta Krisztián, majd jelezte, hogy továbbmegyünk. Ezt követően érkezett egy nő, aki meg azzal jött, hogy állítólag megzavartuk a koncertjét, pedig nem volt életszerű, hiszen húsz fotós kísért bennünket, látták volna, ha ilyesmi történik.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top