Sztárok

Puskás Peti előre retteg a Celeb vagyok, ments ki innen! bátorságpróbáitól

Ötödik napja már annak, hogy a tévé képernyőjén láthatjuk "szenvedni" hazánk tíz celebritását. A Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának egyik szereplője, Puskás Peti is nyomon követi az eseményeket.

Hát, ez szerintünk semmiképp sem hátrány, annál is inkább, mert így már a kiutazás előtt lesz némi fogalma arról, mégis mi vár majd rá a dél-afrikai táborban. A színész–énekes elárulta, hogy az első széria játékosait illetően pozitív és negatív csalódás egyaránt érte az elmúlt napokban. “Kicsit meglepődtem, hogy egyesek már az első nap kiborultak, úgy gondolom, hogy egy ember – még a legzordabb körülmények között is képes túlélni három-négy napot, nemhogy egyet. Az, hogy már az első napon előkerült a hiszti, szerintem kicsit szigorú a helyzettel szemben legalábbis ahogy én láttam, egyelőre nincs nagy baj, szereztek csillagokat a bátorságpróbákon, és van mit enniük” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a The Biebers zenekar frontembere.

Puskás Peti:

 Az új szerepben mutatkozó Puskástól azt is megtudtuk, hogy kicsit sem sajnálja, hogy nem az első szériába tették be a műsor készítői, mégpedig azért, mert a leendő versenytársai közül többekkel jó viszonyt ápol. Elődei szerinte ez idáig kitűnően játszanak, a bátorságpróbáktól pedig már előre tart. “A helyszínről készült felvételeket elnézve már alig várom, hogy én is ott legyek. Biztos vagyok benne, hogy a bátorságpróbákon halálsápadt leszek majd, sőt az is lehet, hogy én fogok a legjobban sírni, de bármilyen feladatot kapok, meg fogom csinálni. Szerintem az embernek egy ilyen helyzetben főleg, mert tudja, hogy mások esetleg nem ehetnek miatta le kell győznie a félelmeit.

Nem Peti egyébként az egyetlen második szériás híresség, aki követi az elmúlt napok történéseit: Baukó ‘VV’ Éva és Bárdos András is helyet foglal a képernyő előtt esténként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top