nlc.hu
Sztárok
Hangfelvétel bizonyítja: a Hetedik mennyország sztárja kislányokat molesztált

Hangfelvétel bizonyítja: a Hetedik mennyország sztárja kislányokat molesztált

Egy két évvel ezelőtti felvétel került elő Stephen Collinsról, amelyen saját maga vallja be egy terapeutának, hogy kislányokat molesztált. A rendőrség nyomoz.

Az amerikai TMZ birtokába jutott az a hangfelvétel, amelyen állítólag maga Collins vallja be súlyos tettét. Feleségével, Faye Granttel – akivel épp válófélben vannak – 2012-ben járt egy terapeutánál, ahol a szakember kérdésekkel bombázta, és meglepő módon a színész nemcsak válaszolt, de felkavaró részletességgel számolt be a konkrétumokról.

A felvétel alapján tehát gyanítható, hogy három tizenéves kislányt – köztük felesége 11 éves rokonát – zaklathatta szexuálisan a közkedvelt amerikai családsorozat egykori sztárja, aki szerepe szerint egy kilenctagú család családfőjét, a környék köztiszteletben álló, megbecsült tiszteletesét alakította. A New York-i rendőrséghez múlt héten juttatták el a felvételt, akik nyomoznak az ügyben, és megerősítették: bár több évtized telt el a molesztálások óta, ettől függetlenül valószínűsíthető, hogy vádat emelnek majd a Hetedik mennyország egykori sztárja ellen.

A Hetedik mennyország sztárja maga vallotta be, hogy kislányokat molesztált

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top