Sztárok

Szakított kedvesével a The Voice-os Veres Mónika

Mi lett vele? rovatunkban ez alkalommal Veres Mónikával – vagy ahogy a legtöbben ismerik: Nikával – beszélgettünk.

A napokban egy rendezvényen futottam össze a Voice egykori versenyzőjével, Veres Mónikával, akit az ékszerbemutatót megelőzően faggattam arról, mi történt vele az elmúlt hónapokban. “Szerencsére nagyon jól telt a nyár, végig koncerteztem Heincz Gábor Biga barátommal. Ami nagy újdonság volt az életemben, az az, hogy az egyik budapesti mulató színpadára megcsináltunk egy babás–táncos–jelmezes, látványos show-t, amit borzasztóan élveztem. A jegyeladások azt mutatják, hogy nagyon szeretik az emberek, s bár most szünetel a dolog, nemsokára újra elkezdjük játszani” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Veres Mónika, hozzátéve: nem zárja ki, hogy egyszer színésznőként láthatják majd őt az emberek.

Nika és Lola (Fotó: Cser Dani)
Nika és Lola
Fotó: Cser Dani

“2006-ban az 56 csepp vér című musicalben kaptam egy főszerepet, a darabnak köszönhetően pedig sokan azt gondolták, hogy na, én akkor most elkezdtem színészkedni, pedig nem. Egyébként abszolút nyitott lennék a dologra, de valahogy mindig lemaradok a válogatókról” – nevetett Nika, aki amióta nem találkoztunk, még dögösebb lett, és még szinglibb: kedvesével, Ádámmal ugyanis nemrég pontot tettek a kapcsolatuk végére. “Nem vagyunk már együtt, sajnos, de továbbra is együtt zenélünk, és ugyanúgy szeretjük egymást. Ezt a két évet nem akarjuk kitörölni az életünkből, nem haraggal váltunk el. Sajnos így alakult, de nyomon követjük egymás életét, az igazság az, hogy mindketten rengeteget dolgozunk. Azt gondolom, hogy most egy olyan időszak vár rám, amikor magammal kell foglalkoznom, amikor át kell gondolnom, hogy mi is az, amire igazán vágyom.”

Szakított kedvesével a The Voice-os Veres MónikaIstenes Bence hazai sikereire már egy németországi napilap is felfigyelt. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top