Sztárok

Szépen gömbölyödik a monacói hercegné pocakja

Szépen gömbölyödik Charlene hercegné, aki év végére várja első gyermekét.

Májusban jelentették be, hogy Albert herceg és fiatal felesége, Charlene hamarosan szülők lesznek. Egészen pontosan a monacói herceg már négyszeres apuka lesz év végén, amikor megszületnek ikrei. Korábban ugyanis két szeretőjétől is született egy-egy gyermeke. Harmadik és negyedik csemetéjének érkezése több szempontból is jelentős: először is, az elsőszülött lesz Monaco következő uralkodója, valamint az ikrek érkezése némiképp cáfolja az Albert és Charlene házasságáról szóló pletykákat. Többször felröppent, hogy a hercegi pár álházasságban él, sokak szerint ugyanis Albert herceg igazából a saját neméhez vonzódik.

Most mindenesetre jól látszik, hogy csinos felesége kivirult, és az is tudható, hogy hamarosan New Yorkba utaznak, hivatalos útra.

Megnézem
Összes kép (1)

Hajdú Steve barátjával, Magyar Attilával kelt útra, hogy kipihenje magát, de végül munka lett a dologból. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top