Sztárok

Két és fél év után visszatér az Operettszínházba Szinetár Dóra

Két és fél év után ismét az Operettszínházban játszik Szinetár Dóra – írja a Bors.

Szinetár Dóra és volt férje, Bereczki Zoltán két és fél éve viharos körülmények között távozott az Operettszínházból. A Bors információi szerint a színésznőt az Én és a kisöcsém című darab kapcsán kereste fel a Budapesti Operettszínház. “A hír igaz, a direktor úr az Én és a kisöcsém című darab egyik címszerepére hívta vissza Dórát, mert úgy érezte, hogy ez egy neki való szerep” – mondta Lencsó Rita, a teátrum sajtófőnöke. “Az elválásunk óta semmi sem változott, mindig szerettem Dórit, és ez a szerep kiabál utána” – mondta Kerényi Miklós Gábor. “Olyan ajánlatot kaptam, amire igent kell mondani. Huszonhárom éve álltam először az Operett színpadán. Ez egy klasszikus nadrágos szerep lesz, nagyzenekarral, nekem való feladat. El kellett múlnia ennek a két évnek ahhoz, hogy tiszta fejjel lehessen gondolkodni a munkáról” – mondta Szinetár Dóra.

Két és fél év után visszatér az Operettszínházba Szinetár Dóra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top