Sztárok

10 világsztár, aki segédkezett a lánykérésnél – videó

A legtöbb férfi életében talán a lánykérés az első igazán nagy döntés, amire izgatottan, akár hosszú hónapokon át készül. Van, aki a meghitt körülményekre esküszik, de akad, aki még nagyobbat álmodva egyenesen Justin Timberlake, Beyoncé vagy épp az "Így jártam anyátokkal" egész stábjának közreműködését kéri a nagy napra. És valljuk be, egy-egy ilyen kreatív pasinak nehéz nemet mondani.

1. A kedvenc zenekar mint tökéletes kellék

Két hónappal ezelőtt járt Las Vegasban a Boyz II Men nevű zenekar show-ján egy fiatal férfi és a barátnője. A koncert előtti közönségtalálkozón alkalmuk volt fotózkodni a kedvencekkel. A férfi a paraván előtt, a fényképezőgép kattanása után egyszer csak letérdelt és feltette a nagy kérdést. Még szerencse, hogy a zenekar egyik tagja támogatta hátulról a jövendőbeli arát, aki majd elájult a meglepetéstől. Bemelegítésnek nem rossz, de az igazi nagyágyú lánykérések csak ez után következnek.

2. Beyoncé megénekelte, ő pedig megtette

Beyoncé Singel Ladies című dala slágerré válásával igazi eljegyzéscunamit indított útjára. A dal ugyanis arról szól, ha bírod a csajt, bizony gyorsan húzz gyűrűt az ujjára. A Youtube-on több videó is kering, amelyen a bátor férjjelöltek éppen ennek a dalnak a végén kérik meg kedvesük kezét. Az egyik floridai pasinak azonban volt annyi vér a pucájában, hogy az énekesnőt is bevonja a dologba. “Igazán nagy figyelmet kaptam – kezdte a férfi, miután a dal végén Beyoncé átadta neki a mikrofont. Azt mondtad, ha bírom őt, akkor gyűrűt kellene húznom az ujjára. Nos, eléggé szeretem!” És a gyűrű már ott is csillogott a szerencsés menyasszony ujján.

3. Justin Timberlake, a színpad széli asszisztens

Én már attól lehidalnék, ha Justin Timberlake legalább Bécsig eljönne, hogy eljussak egy koncertjére, nemhogy ott kérjék meg a kezem. Bár én ezen a részén már túl vagyok, nem tudom, hogy reagáltam volna Kim helyében, akit barátja, Josh lepett meg egy JT koncerttel, amikor Kentuckyban járt az énekes 2013-ban. Nem ismerem őket, de azért sejthető, a fiatal lány legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a buli közepén maga az énekes invitálja majd fel a színpadra. Azt pedig végképp nem hihette, hogy az egész mögött barátja áll. A lánykérés vége egy ekkora őrjöngő tömeg és egy ilyen jó fej vőlegény mellett mi más is lehetett volna, mint az igen!

4. Az igen feltétele: Mariah Carey

Nehéz különbséget tenni eljegyzés és eljegyzés között, hiszen a maga nemében mindegyik megható és romantikus. Ám az a srác, aki 2009-ben kérte meg barátja kezét Mariah Carey Las Vegas-i fellépésén, valóban bizonyította, hogy mi mindenre képes egy elszánt férfi. “Három évvel ezelőtt azt mondtad nekem Matt, csak akkor kérhetem meg a kezed, ha bemutatlak Mariah Carey-nek. Nos, Matt: Mariah, Mariah: Matt.”

5. Paul “Sasszem” McCartney

Mind közül az egyik legfrissebb eljegyzési videó és talán az egyik legmeghatóbb is. Paul McCartney idén július 5-ei koncertjén a több százezres tömegből egyszer csak kiszúrt egy feliratot. “Nem vesz feleségül, amíg meg nem ismer téged” állt a táblán. Az egykori Beatle-nek több sem kellett, azonnal a színpadra szólította a hatodik x-en is túl járó párt. A korosodó vőlegény végül betartva ígéretét, McCartney kíséretében elénekelte a jól ismert Beatles slágert, majd féltérdre ereszkedve megkérte élete szerelme kezét. Hiába, az igaz szerelem kortalan!

6. A vőlegény, aki a kedvenc színészt is bevonta

Bár az előzőekre sem lehet panasz, most jönnek csak az igazán kreatív vőlegények. Jason nemcsak a családot és a barátokat, hanem menyasszonya kedvenc színészét is bevonta a lánykérésbe. Három év után döntött úgy, hogy nem szokványos módon kéri meg élete szerelme, Jackie kezét: Kedvenc dalukat, Mr. Big To be with you című slágerét tanulta és taníttatta be a segítőkkel. Jackie persze mit sem sejtett az egészről, a videó végén pedig még kedvenc színésze, Aaron Paul is bejelentkezett, mielőtt Jason feltette a nagy kérdést.

7. Egy világsztárnak sem lehet nemet mondani, nemhogy háromnak

JP is biztosra akart menni, amikor a fejébe vette, hogy megkéri barátnője kezét. John Stamos és az Álmosvölgy legendája című sorozat sztárja, Orlando Jones is belement, hogy rábírják a vakmerő srác barátnőjét az igenre. Töredelmesen bevallom, a harmadik pasiról egyszerűen nem tudom eldönteni kicsoda, mindenesetre végignézném a folyamatot, amikor a vőlegény az ötlettől eljut a megvalósításig.

8. Zach Braff, a többszörösen jó arc

A Dokik sztárja már nem először bizonyítja, hogy ő Hollywood egyik legjobb arca. Hol esküvői fotóba ugrik be, hol egy rajongójának küld jófejségből videóüzenetet. Tavaly pedig Matt lánykérő videójában vezette fel a nagy kérdést. “Oh, hello! Most rajtakaptál ahogy az egyik kedvenc számomat hallgatom, de az egyik jó barátom, Matt ember, ő aztán nagyon tud zúzni megkért, hogy segítsek neki egy kérdésnél, amit neked szeretne feltenni Janice. Hűha, Janice! Nagyon szexi vagy! Jól kifogtad Matt, biztos csak azért, mert rocksztár vagy. Mindenesetre Janice, Matt tudja, hogy annak ellenére, hogy megígérte, sosem lett belőle igazi, nagy rocksztár bár a te szemedben biztos az , de segít neked ezen túllépni, és arra kér, hogy fontold meg, hozzámész-e feleségül! De még mielőtt válaszolnál, nézzük, mit válaszolnának a többiek!”

9. Így jártam anyátokkal igazából

Emlékszel még, amikor a sorozat 2. évadának 22. epizódjában Robin talált a pezsgőspoharában egy gyémántgyűrűt és elkerekedő szemekkel nézett Tedre, aki ugyancsak ilyen döbbenten közölte, hogy a gyűrű nem az övé? Pont ennyire lepődött meg az a brooklyni nő, akinek későbbi vőlegénye elintézte, hogy kedvenc sorozatának díszletei között kérhesse meg a kezét. Ez az én személyes kedvencem. Ha létezne a legötletesebb lánykérés díja, én garantáltan neki adnám!

10. A közösségi oldalak hatalma

Jsbeals nicknevű Twitter-felhasználó is roppant kreatív, ám annál érdekesebb ötlettel állt elő. Az egyik férfi dezodor márka Twitter-oldalán kért segítséget a lánykérésben. “Megkérdeznétek a barátnőmet, hogy hozzám jönne-e feleségül? A neve Angela A. Hutt-Chamberline #Johannes S.#Beals.” A kérés bejött, a márka jó fej marketingesei egyenesen a reklámjaikból jól ismert, színes bőrű pasival forgattak le egy kisfilmet. Hogy az üzenet célba ért-e, azt sajnos nem tudjuk, mindenesetre ötletnek nem rossz.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top