Sztárok

Lopott telefon eladásával keresett pénzt VV Viki

Lopott telefont adott el VV Viki – írja a Blikk.

A ValóVilág egykori játékosa egy internetes portálon hirdetett meg egy okostelefont, amelyre gyorsan akadt is vevője. Lászlónak azonban fogalma sem volt arról, hogy a telefon lopott, csak akkor szembesült vele, amikor már kifizette a hetvenezer forintos vételárat. “Ahogy hazaértem, szembesültem vele, hogy palira vettek, az ICloud szerint ugyanis ez a telefon egy tinédzser lány tulajdona volt, ott volt benne az összes adata, az e-mailjei, a fényképei, amelyeket csak egy jelszóval lehet törölni. Nyilván erre azért nem került sor, mert nem a jogos tulajdonosa használta korábban” – nyilatkozta a Blikknek a pórul járt fiatalember, aki nyomozásba kezdett, és kiderítette, hogy a készüléket még augusztusban ellopták.

László megpróbálta felvenni a kapcsolatot VV Vikivel, ám nem járt sikerrel, a lány egyszer sem fogadta a hívását. A lap természetesen VV Vikit is megkereste, aki ígéretet tett Lászlónak arra vonatkozóan, hogy segít megoldást találni a problémájára. “Egy rokonom használta egy ideig a készüléket, amelyet egy aluljáróban lévő GSM-boltban vásárolt. Ezek szerint én is átverés áldozata lettem, nagyon sajnálom a dolgot. Megpróbálunk valami megoldást találni közösen.”

Lopott telefon eladásával keresett pénzt VV Viki

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top