Sztárok

Győzike nyílt levelet írt a TV2-nek

Győzike nem tud belenyugodni kirúgásába: levélben fakadt ki a TV2-nek.

A Győzike körüli botrány továbbra sem csitul. A showmant kirúgta a TV2, mivel az Édes Élet egyik munkatársát állításuk szerint megrángatta. Győzike ettől először összeomlott, majd ellentámadásba lendült, és ezúttal levelet írt a TV2-nek. Levelét közösségi oldalán tette közzé, melyet változtatás nélkül, teljes terjedelmében mutatunk most meg.

“Gáspár Győző a 2014.júliús 23-i eseményekhez a következőket nyilatkozom:b
A tisztelt szerkesztő nővel kapcsolatban nem követtem el semmiféle fizikai bántalmazást! Én soha az életemben nem ütöttem meg senkit,és nem is fogok! A következő történt: Minket a TV2 szándékosan már kettő hete kiírt a műsorból,és mi a megszokott stábbal és szerkesztővel forgattunk folyamatosan,de nem régiben küldtek a stábhoz egy új szerkesztő nőt,aki személy szerint rasszista! Már a forgatásokon is voltak köztünk eltérések,és ezért többször is vitatkoztunk,de mindig megegyeztünk. 2014.július 23.-án Budapesten azt kérte tőlem a tisztelt szerkesztőnő,hogy az Édes Élet felvételén szidalmazzam,rágalmazzam a saját szüleimet. Ki tenne ilyet?
Ezt természetesen elutasítottam,és bevallom kiabáltam vele, pontosabban kiabáltunk egymással,de fizikai bántalmazás nem történt. Ezt az egész helyzetet ami jelenleg körülöttem van,ezt szándékosan kitervelték,hogy lejárassanak engem.Nem tudom ,hogy ki vagy kik állnak az egész ügy mögött,de remélem hogy hamarosan kiderül.
A tisztelt szerkesztő nőnek csak annyit üzenek,hogy vegyünk részt egy nyilvános élő felvételen,és nézzünk egymás szemébe,és tisztázzuk az egész ügyet,és tudja meg mindenki az igazságot tőlünk,és ne olyan újságok cikkjeiből,amik nem fedik a valóságot!
A TV2 vezetőségét arra kérem,hogy vizsgálja meg ezt az ügyet alaposan,nézze meg a helyszíni felvételeket,mielőtt jogtalanul ítélkezne bárki felett!”

A Bors megkereste a TV2 sajtóosztályát, hogy reagáljon a levélben írtakra. A sajtóosztály válasza ez volt: “Gáspár Győző vádaskodása nonszensz.”

facebook.com/gyozo.gaspar
Fotó: facebook.com/gyozo.gaspar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top