Sztárok

Erre vágyik Sarka Kata

A szépségkirálynő-választás előkészületei miatt kevesebb ideje jutott a családra Sarka Katának, aki születésnapi ajándékként a gyerekekre vágyik leginkább.

Vasárnap este sikeresen lezajlott a szépségkirálynő-választás, amelyen a zsűri és a közönség egyöntetű véleménye szerint Kulcsár Edina lett Magyarország legszebb lánya idén. Sarka Kata az eseményt követő bulin elégedetten összegezte az elmúlt hónapok munkáját. “Az egyik legnagyobb elismerés, hogy idén mind a nézők, mind a zsűritagok ugyanazt a lányt gondolták a legszebbnek. Ilyen még sosem volt” – kezdte a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője, aki kezdetben kapott hideget-meleget, ám szerinte az eredmény magáért beszél.

“Bármit is írjanak innentől kezdve, én mindent beletettem ebbe a versenybe: a szívemet, a lelkemet, a legjobb tudásomat. A jövő hét végéig még sok dolgunk lesz a lányokkal, utána öt napra elmegyek a szokásos családi ciprusi nyaralásra, aztán folytatódik minden: a további felkészülés a lányokkal, majd a Miskolci Sörfesztivált szervezem. Utána lesz a születésnapom, amit a gyerekekkel szeretnék tölteni. Ez a legfontosabb, mert az elmúlt 3 hétben keveset láttam őket, hol Peti volt velük otthon, hol a nagymamákkal voltak. Úgyhogy szeretnék végre én is velük lenni, mert már nagyon hiányoznak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top