Sztárok

Ördög Nóra még mindig az RTL Klub műsorvezetője?

Ördög Nóra neve a mai napig fent van a csatorna sajtóklubjának oldalán.

Ez egyébként nem újdonság, hiszen – Nagy Ferótól Geszti Péterig – minden egykori képernyős neve szerepel a “Képernyősök” fül alatt. Számunkra inkább az a meglepő, hogy – a történtek ismeretében – mégsem távolították el az említett platformról, a neve még mindig ott szerepel a műsorvezetők között. Mint ismeretes: Ördög Nóra az RTL Klubtól a TV2-höz igazolt, az ügynek pedig óriási visszhangja lett a sajtóban.

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter többször is elmondta, hogy mekkorát csalódott Ördög Nórában – nem az átigazolás ténye miatt, hanem ahogy mindezt tette. Ördög Nóra pedig blogjában reagált a megjelent hírekre: “Áruló lennék? Nem hiszem. Igen, nagyon sokat kaptam és tanultam, amiért cserébe én is szolgáltam 13 éven keresztül: szorgalmasan toltam előre a műsorok szekerét gyakornokként, szerkesztőként, műsorvezetőként, arcként” – írta. A teljes bejegyzést ide kattintva elolvashatod.

Természetesen az RTL Klub sajtóosztályát is kerestük az üggyel kapcsolatban, nem kívántak reagálni. Mi egyébként azt gyanítjuk, hogy arról lehet szó, hogy az említett oldalt nem túl sűrűn frissítik az illetékesek.

Szívünk szerint képekkel is illusztrálnánk a sztorit, de – a sajtóklub felhasználási feltételei miatt – ezt nem tehetjük meg.

UPDATE: az RTL Klub illetékes munkatársai minden bizonnyal olvasták cikkünket, ugyanis a Sajtóklub oldalán már nem szerepel Ördög Nóra, mint Képernyős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top