Sebestyén Balázs: “Nagy tanítás a gyereknevelés”

Rengeteg veled kapcsolatos interjút néztem vissza az elmúlt tizenhét évből, és azt figyeltem meg, hogy az idő előrehaladtával egyenes arányban ritkulnak a rólad szóló cikkek – legalábbis azok, amelyekben te magad megszólalsz. Miért döntöttél úgy, hogy megálljt parancsolsz a médiának?
A nyomtatott vagy az online sajtóval nekem az a bajom, hogy sokszor az adott ember stílusában köszön vissza az írás, tehát volt, hogy nem azt láttam utólag, amit szerettem volna. Nekem az égvilágon semmi bajom sincs a hazai újságírással, de én nem vagyok az a fajta ember, aki kétnaponta mutogatja magát, a feleségét meg a gyerekét. Ez viszonylag tudatos döntés volt a részemről – félévente egy nagyinterjú, amiben teljes egészében benne vagyok, ennyi pont elég.

Volt egy konkrét eset, ami aztán kiváltotta belőled azt az érzést, hogy le kell állítanod a téged övező érdeklődést?
Ez tulajdonképpen egy folyamatos dolog volt. A magánéletemben is elég sokat nyomoztak, meg követtek, próbálták lefotózni a gyereket, jöttek a házunk elé, tehát sok olyan összetűzésem volt a bulvárújságírókkal, amiért azt mondtam, hogy erre nem vagyok kíváncsi a továbbiakban. Tudod, nem is nagyon értem azokat a sztárokat, akik elmennek ingyenes mozifilmvetítésekre, ahol aztán a gyerekeikkel fotóztatják magukat. Mire jó ez? Nincs ezer forintjuk arra, hogy elmenjenek egy moziba, vagy miért kell a gyereket pajzsként maguk előtt tartaniuk a fotósok kereszttüzében? Én ezt valahogy sohasem éreztem, és most sem érzem a magaménak. Ahogy őket, úgy azokat sem értem, akik hárompercenként mutogatják a gyereküket tévéműsorokban, bulvárújságokban. Erre miért van szükség, ez miért jó a gyereknek? 

Sok közszereplővel ellentétben te egyáltalán nem vagy jelen a közösségi médiában. Ez is tudatos döntés volt a részedről?
Figyelj, szerintem ez az egész közösségi médiázás egy nagyon nagy csapda. Rettenetesen sok addiktív embert látok magam körül, én ezt a típusú virtuális “szeretetcsomagot” egy nagyon hamis ön- és visszaigazolásnak gondolom, szerintem hosszú távon az emberi kapcsolatok rovására megy. Nagyon sok embert látok, akinek az az élete, hogy mi történik a Facebookon, virtuális emberek virtuális lájkjainak örül, miközben egyre kevésbé vágyik valódi, mély emberi kapcsolatokra. Én óva intem ettől saját magamat, semmilyen közösségi oldalt nem használok, nem kell, hogy ilyen szinten tartsam a kapcsolatot a hallgatókkal. A Morning Show-nak van hivatalos oldala, de hogy én azért gyűjtsek lájkokat, hogy ez által növeljem a nem létező önbizalmamat vagy a kielégíthetetlen szeretetvágyamat… nekem ennél többre van szükségem. Ráadásul, ezt az egészet egy nagy rabságnak is tartom, az emberek szerintem már azért csinálnak bizonyos dolgokat, hogy utána megnézzék, hány lájkot kaptak. A kérdésedre válaszolva: tudatosan tartom távol magam a közösségi médiától, és talán kicsit könnyebb is a helyzetem, hiszen ha közölni szeretnék magamról valamit, arra ott van a Morning Show, nem kell fenntartanom egy pluszfelületet ezért. 

Szóval nem készülnek tucatszám Sebestyén Balázs és családja szelfik.
Nincs nagyon Vikivel való szelfizés. (Nevet.) Ha ő valamit kirak velem kapcsolatban a Morning Show oldalára, az oké, de nagyon megszűröm. Megpróbálom a gyereket is hús-vér embernek nevelni, kimegyünk a természetbe, kirándulunk, szentjánosbogarakat, szöcskéket nézünk, úszni tanítom, bringázunk, hozzuk-visszük Vikivel mindenfelé, tehát nem jellemző, hogy a család telefonnal a kezében szelfizik a Balatonon. Nem tudom, hogy az utóbbi mire jó, nem értem ezt a függőséget egyes közszereplők esetében. Nekem ez nem való, szerintem ez hamis dolog. Az én mércém az, hogy milyen műsorokat gyártok, milyen műsorokat vezetek, és hogy milyen színvonalú az a produkció, amit csinálok, nem pedig az, hogy mennyit szelfizek a Balatonon. A fiatalabb generációval ennek köszönhetően nem vagyok olyan viszonyban, de nem is baj. Lassan negyvenéves leszek, nem gond ez.

A műsorvezetők állítólag egy dologtól rettegnek igazán, a középszerűségtől. Te tartottál ettől valaha?
Az a baj, hogy én úgy kerültem a Z+ televízióhoz, hogy már az első héten összetörtem a stábautót, mert bementem és elvittem a kocsit. Előtte megnéztem, hogy használja-e valaki azon a napon az autót, láttam, hogy nem, és mi lett a vége? Totálkárosra törtem. Tehát az én középszerűségem… már az első héten mondták, hogy vagy kirúgjuk ezt a srácot, vagy aláíratunk vele még öt évet, aztán hál’ isten az utóbbi mellett döntöttek. Se az óvodában, se a gimnáziumban nem kellett tartanom a középszerűségtől, mert izgő-mozgó és nyughatatlan voltam.

2008-ban jelent meg a Szigorúan bizalmas című könyved. Az írás egyfajta önmegvalósítási perspektíva volt a számodra?
Igen, nyilván az ember a bulvárban nem mindig tud olyan témákról beszélni (vagyis csak a rádióban tud), amik érdeklik, a könyv pedig egy jó lehetőség arra, hogy az ember leírjon vagy kiírjon magából olyan dolgokat, amik foglalkoztatják. Egyébként szeretném majd folytatni, de egy könyv elkészítése elég nagy munka, és jelenleg sok tévés és rádiós feladatom van. De ez egy jó fórum volt azon oldalam megismertetésére, amire, mondjuk, a televízióban nem volt lehetőségem.

Önéletrajzi könyvön nem gondolkodtál még? Az most nagy divat…
Épp ez az, hogy nagy divat, rengeteg celeb jött ki ilyen könyvekkel. Harmincnyolc évesen önéletrajzi könyvet írni?! Ha rocksztár lennék, és két évem lenne hátra, mert annyira durván élnék, akkor beleférne, de ez most azért kicsit talán nagyképűség lenne a részemről. Érkeztek egyébként ilyen jellegű felkérések, de mindet visszautasítottam. Nekem ez nem egy plusz megjelenés, nem egy pipa, hogy na, ez is megvan, írtam egy könyvet. Örülök, hogy az én könyvem még jóval a celebírásos hullám kezdete előtt jött ki.

Ősszel kezdődik a Celeb vagyok, ments ki innen!, a reality ideje alatt a Morning Show stábja is kitelepül a dzsungelbe. Mennyiben lesz más ettől a műsor? – gondolok itt például arra, hogy több tízezer kilométer távolságból nehéz lesz reggelente az M5-ös autópályán elszabadult méhekről beszélgetni.
Terveink szerint ugyanolyan lesz a műsor, de nyilván hangulatában teljesen más, nagyon érdekes dolog lesz. Még nem volt példa arra, hogy egy piacvezető reggeli rádióműsor hat héten keresztül külföldről jelentkezzen, ezzel a rádiós aktivitással ismét történelmet ír a Morning Show. Maga a műsor szerkezete nem változik, tehát mi nem az ott történtekről akarunk beszámolni. Ugyanúgy lesznek közlekedési hírek, játékok, betelefonálók, csak a helyszín változik, a műsor jellege nem.

Visszatérve a realityre… az első szériában Vadon Janival – a nézők legnagyobb örömére – az összes önkéntes dzsungellakó celebet kifiguráztátok valamilyen módon. Egy-egy fricska után nem fordult meg a fejetekben, hogy XY mit fog majd mondani, ha visszanézni az adásokat?
Nekünk az a feladatunk, hogy az egészet kicsit kikarikírozzuk, ennek a műsornak az a pszichológiája, hogy mi inkább a nézőkkel kacsintunk össze, azokkal, akik ülnek a bőrfotelekben, és kaján vigyorral nézik végig, hogyan élnek hazánk celebjei az őserdőben. A mi célunk, hogy megnevettessük a nézőket, ez pedig nyilván sokszor a dzsungelben jelenlévő celebek rovására megy – de sohasem rosszindulatból vagy öncélúan, a magunk szórakoztatására tettük mindezt.

Ki az a külföldi vagy magyar közszereplő, akit a legszívesebben látnál smink nélkül, éhesen bóklászni az őserdőben?
Rózsa Gyurit például szívesen megnézném egyszer háromnapos borostával. Ebben az élethelyzetben egyébként mindenki nagyon izgalmas, mert körülbelül három nap után lehull a lepel az emberekről.

Mielőtt igent mondtál a Celeb vagyok, ments ki innen! következő szériájának vezetésére, elgondolkodtál azon, hogy ez felborítja-e a családi életeteket, és ha igen, akkor mennyiben?
Persze, alaposan mérlegeltem előtte. Sem a feleségemet, sem a kisfiamat nem szeretném itt hagyni, mindketten jönnek velem – hogy pontosan hány hétre, azt nem tudom, de jönnek. Benit arra az időre kivesszük az óvodából, tudod, szerintem a gyereknek mindig jót tesz, ha eltölt egy kis időt idegen környezetben. Rengeteg dolgot lát, hall, tapasztal, emberek között van, óriásit fejlődik néhány hét leforgása alatt. Néhány hét külföldön, vagy inkább az óvodában – az előbbi azért neki is nagyobb élmény, még akkor is, ha nem biztos, hogy olyan nagyon sok helyre tudunk majd elmenni. Beni nem marad le semmiről abban az időszakban sem, míg kint vagyunk.

Évekkel ezelőtt, a kisfiad születése előtt azt mondtad egy interjúban, hogy szerinted minden szülő elrontja a gyermekét. Most, már apaként is ugyanezen a véleményen vagy?
A gyereknevelés nagyon nehéz dolog, én mindig azt mondom, hogy sohasem az a fontos, hogy mit mondasz, hanem hogy mit teszel, mert a gyerek egyértelműen nem azt nézi, hogy te mit mondasz neki, hanem hogy mit csinálsz. Nehéz tudni, vajon hol van annak a határa, hogy te ne befolyásold a személyiségét, de mégis elvárjál bizonyos keretek közötti viselkedési mintákat, formákat. Persze, az ember megpróbálja irányítani a gyermekét, megpróbálja segíteni, egyengetni az útját, de szerintem nagyon nehéz megtalálni, hol van az a pont, ahol még szabadon hagyod, de közben végig ott vagy mögötte, és elkapod, ha elesik. Nagy tanítás a gyereknevelés.