Sztárok

Nem mindennapi szituációba került Vastag Csaba

Vastag Csaba a színpadon csábítja el sorra a lányokat.

Merész jelenetet vállalt a Casanovában Vastag Csaba és az egykori R-Go-gida, Pajor Noémi. A lány modellként a nyuszis magazin címlaplánya lett, rövidesen pedig a színpadon is megszabadul ruháitól, akinek a Casanova című darab szerint Vastag Csaba veszi el a szüzességét – írja a Bors. “A Casanova Night Musicalben már mint vezető táncos részt vehetettem a szereplőválogatáson, és amikor felmerült a kérdés, ki lehetne ma Magyarországon Casanova, elsőként dobtam be Vastag Csaba nevét. Színpadon prózai szerepben még sosem láthattak, meztelenül pedig pláne nem” – mondta Pajor Noémi. “Többet látnak majd belőlem, mint eddig bármikor, ez tény. Noémivel sok közös jelenetünk lesz, és a létező összes lehetséges módon lesz dolgunk egymással… A darab azonban szerintem nem arról szól, hogy Casanova hány strigulát gyűjt, hanem hogy miként válik felnőtté” – mondta a nemrég még RTL-es sorozatszereplővel csókolózó Vastag Csaba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top