Sztárok

Milliókat költ lányára Győzike

Nagy az öröm Győzike családjában, csakhogy ennek komoly ára van.

Evelint, Gáspár Győző nagyobbik lányát sikeresen felvették a Párizsi Üzleti Főiskolára, ami nagy dolog, hiszen ez Franciaország egyik legjobb felsőoktatási intézménye, írja a Blikk, ahol kicsit utána is számoltak, milyen költségeket fog majd ez jelenteni a családnak. Számításaik szerint az iskolában egy tanév nagyjából 2,6 millió forintnak megfelelő tandíjba kerül, nem beszélve az ottani magas kiadásokról, melyekből a mindennapi életet kell majd finanszírozni.

“Természetesen ki fogjuk fizetni, ha csak ide veszik fel, mert mindent meg szeretnénk adni a lányainknak. 1999 óta azért küzdök és dugdosom a pénzt a párnám alá, hogy Evelin egyszer külföldön tanulhasson és élhessen, hogy oktatásban részesüljön, amivel nagy karriert futhat be”felelte Győzike arra a kérdésre, hogy vajon biztosítani fogják-e a magas költségeket Evelin tanulásához

És kiderült, várják még a visszajelzést a bostoni és a luxemburgi egyetemről is, ha pedig ezekre felveszik, akkor valószínű, hogy nem Párizst fogja választani a lány. “Eladjuk azt a házat, amit Evelin a nagymamájától örökölt, és abból fogunk egy lakást bérelni, vagy venni neki abban a városban ahova költözik majd. Ha bányába kell mennem dolgozni, akkor is ki fogom fizetni a lányom tanulmányait” – tette hozzá Győzike a jövőbeni a tervekhez.

Milliókat költ lányára Győzike

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top