Sztárok

“Aranyapám, ez van!” – 78 éve született Hofi Géza

Július 2-án ünnepelné születésnapját a magyar kabaréműfaj bekategorizálhatatlan nagyágyúja, akinek egyéni stílusán generációk nőttek fel, többek között én is. A Rádiókabarékban és a szilveszteri műsorokban elképzelni nem tudtam, hogy ne szerepeljen. Sőt, ezeket igazából csak miatta néztem, hallgattam. Egyszer, amikor betegség miatt nem tudott fellépni, megkérdezték a rajongók, hogy akkor aznap este ki alakítja "a Hofit"? A válasz egyértelmű. Hofi unikum volt, utánozni lehetetlen. Az alábbi 10 kedvencemből kiderül, miért.

1. “Állandóan megmagyarázzák a magyar futballt”

A hazai foci helyzete egész pályafutása alatt az egyik kedvenc témája volt. E felvétel 1972-ben készült, de a téma és a sírva röhögős viccek akár ma, negyven évvel később is aktuálisak.

2. “Ha én gazdag lennék”

Az ismert sláger feldolgozása nem maradhatott ki a repertoárjából, hiszen a dal és a szöveg adta magát. Sikerének titka ugyanis éppen az volt, hogy a nép nyelvén szólt, a nép életéről.

3. “Lóg a lógika”

Hofélia című önálló estjét ötszázszor mutatta be a Madách Kamarában megunhatatlan poénokkal. Már ha valakinek van kedve azon nevetni, hogyan süllyed a kultúra színvonala.


4. “Lehet egy macska is megalkuvó”

A 70-es években megalapította a zenés paródia műfajának első trióját Koós Jánossal és Kovács Katival. A Macska-duett azonnal aranylemez és örökzöld sláger lett.


5. “Tiszta őrültek háza”

“Ez egy zárt osztály. Itt lakom bent. Én zártam be, hogy kintről az a sok hülye nehogy bejöjjön.” A Mikroszkóp Színpad előadásai fergeteges sikert hoztak számára, estéről estére telt ház előtt szerepelt.


6. “Gondolj apádra!”

“Nagy hullámvasút az egész élet” – vélte, és valóban, ő tudta. A “nagybőgős” jelenet olyan sztárszerzőkkel, mint Szenes Iván és Malek Miklós, fergeteges siker lett.


7. “Pusszantás mindenkinek”

Munkásságáért számtalan kitüntetésben, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjében részesült. Mi másra is adott volna ez okot, mint egy újabb poénhalmazra…


8. “Piál a Föld”

Önálló estjein többnyire saját magát alakította, de másokat is sikerrel parodizált prózában és dalban egyaránt.


9. “Inkább én kapjam, mint más”

Bár se vége, se hossza nem volt a kitüntetéseinek, soha nem érdekelték az elismerések. 1998-ban Kossuth-díjat kapott, amelyet Hofi-módra szintén egyedien értelmezett.


10. “Próbálj meg lazítani”

“Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, és aztán megint mehet minden tovább.” Így lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top