nlc.hu
Sztárok
Hogy látta a feleség a legendás írót? George Orwell most lenne 111 éves

Hogy látta a feleség a legendás írót? George Orwell most lenne 111 éves

George Orwell író utópisztikus művei mindenkihez eljutottak, aki valaha diktatúraellenes érzelmeket táplált magában. Az írásaiban egy igazságosabb társadalomért küzd, ami miatt személyét és könyveit nagy becsben tartjuk. Mi azonban most azt kutattuk, hogy milyen férj volt Orwell, hogyan látta őt a felesége, Eileen?

A feleség magánlevelei

Eileen O’Shaughnessy hat levelére találtak rá 2006-ban, melyeket legjobb barátnőjének, Norah-nak írt férjéről, házasságukról, érzelmeiről. Mivel Orwell életében rendkívül szűkszavúan nyilatkozott a magánéletéről, ezért a feleség levelezése az Orwell-kutatók számára maga volt a Kánaán.

A levelek alapján kibontakozó első és legmeglepőbb újdonság az íróról – és ezek után tetten is érhető a könyveiben –, hogy nem tartotta egyenlőnek a férfiakat és a nőket. Tulajdonképpen a férfiakra mint felsőbbrendű fajra tekintett, a nők szerinte nem lehettek sem intelligensek, sem jól olvasottak. A közjó védelmezőjének szerepe mögött tehát az állt, hogy a közjó alatt leginkább a férfiakat kell értenünk. Úgy tűnik, a diktatúra elleni küzdelemben valahol elvesztette a másság – értsd: bármi más, mint férfi – iránti empátiáját. Könyveiben is a női szereplőket rendre olyan szerepkörben írta meg, ami negatív képet fest róluk.

Hogy látta a feleség a legendás írót? George Orwell most lenne 111 éves

Esküvő után csupa veszekedés

Orwell és Eileen házassága nem annyira romantikusan, mint inkább észérvek alapján köttetett meg 1936-ban. Eileen ugyanis a 30. életévéhez közeledve eldöntötte, hogy hozzámegy az első emberhez, aki megkéri a kezét, hogy ne maradjon vénlány. Persze biztosan imponált neki a szerény sikereket maga mögött tudó Orwell írói munkássága is, és ahogy a későbbiekből láthatjuk, szerette is, de nem szólnak lángoló szerelemről a történetek. A lánykérés után még egy évet várniuk kellett az esküvővel, mivel az asszony ragaszkodott ahhoz, hogy lediplomázzon.

Az író anyagi helyzete nem volt épp rózsás, de ez a férfit kicsit sem zavarta, sőt mindig kereste a vad és nehéz helyzeteket, mert ezeket legyőzve még inkább bizonyíthatta saját férfiasságát. A kis házikó, ahová házasságkötésük után költöztek, pont annyira volt lerobbanva, amennyire az ő egójának szüksége volt rá. Egy barátjuk szerint semmi nem működött megfelelően a házban, sötétség, doh, penész és pénztelenség jellemezte házasságukat és otthonukat. Eileen első levelében már azt írja, pár hét házasság után olyan sokat veszekednek, hogy lassan küldhet egy levelet mindenkinek a válás vagy egy gyilkosság hírével. A frigy tehát nem kezdődött túl rózsásan, és ez az atmoszféra lengte be a további éveiket is.

Bezárva és szolgálva

Orwelll olyannyira uralkodott feleségén, hogy Eileen sem a barátnőjét, sem pedig a bátyját nem látogathatta meg. Ahogy az asszony leírja, amint Orwell megneszelte, hogy szeretné meglátogatni őket – az ő szavaival: szökést tervez –, azonnal kitalált valamit, amivel megakadályozhatta utazását. Eileen az ilyen és ehhez hasonló panaszait mindig humorba és iróniába csavarva írta le, ahogy azt is, mennyire fájt neki, hogy a férjének mindig a munka volt az első. Egyik levelében azt taglalja barátnőjének, hogy Orwell hazacipelte őt, amikor elszökött a testvéréhez, pedig a bátyja bármikor ugorna érte, ha bajban van, míg a saját férje előbb inkább befejezné a megkezdett munkát.

Állítólag Orwell szigorúságát nem a féltékenység táplálta, hanem sajátságos életszemlélete: amikor ő írt, akkor felmentve érezte magát a mindennapi élet apróságai alól, úgymint például ételkészítés saját magának, vagy a rend és tisztaság fenntartása. Ilyenkor az asszonynak ott kellett kéznél lennie, hogy kiszolgálja őt. Ne feledjük, Orwell ekkor még nem volt befutott író, csupán egy meg nem értett tehetség, akire furán néztek egyéni politikai nézetei miatt. Tehát Eileen esetében nem arról van szó, hogy csodálattal csüngött volna zseninek tartott férjén. Sőt az asszony már meg sem érhette az első nagy siker, az Állatfarm kiadását, így számára nem lett sosem nagy író a férje.

Orwell és Eileen wallingtoni háza
Orwell és Eileen wallingtoni háza

Nyitott házasságban megcsalatva

Orwell nemcsak maga mellé láncolta feleségét, de nem sokkal házasságkötésük után már viszonyt is kezdett asszonyának egyik barátnőjével. Legalábbis kikezdett vele, de ő sokáig ellenállt, mivel zavarta a tudat, hogy Orwell a barátnője férje. Ám a beszámolók szerint a későbbiekben a nő szánalomból beadta a derekát, utána pedig még számtalan szerető követte a sorban. Orwell nyitott házasságnak nevezte a kapcsolatukat, ám ehhez mindkét fél beleegyezése szükséges, márpedig Eileen hiába tudott a viszonyokról, a beleegyezését sosem adta hozzájuk.

Levelei arról tanúskodnak, hogy bár eljátszotta férje előtt, hogy nem zavarják a szeretők, sokszor még együtt is vacsorázott velük, hármasban, de nagyon is fájt neki a megcsalás. Nem is annyira a testi hűtlenség, mint inkább a lelki elhagyatottság. Ugyanis Orwell szinte minden szeretőjét lángolva szerette és feleségül akarta venni, empátiája a felesége felé szinte teljesen kiveszett belőle. 1940-ben, a feleség bátyjának halálakor esze ágában sem volt vigasztalni az asszonyt, aki teljes apátiába süllyedt a halálhírtől. Ahelyett, hogy vele foglalkozott volna, inkább a szeretőjét hajkurászta.

Hogy látta a feleség a legendás írót? George Orwell most lenne 111 éves
Eileen, a kis Richard és George
Eileen, a kis Richard és George

Gyermek a háznál

Kis áttörést hozott a kapcsolatukban, amikor 1944-ben Orwell javaslatára örökbe fogadtak egy kisfiút. Eileen élvezte az anyaszerepet, egészen kivirult tőle. Sajnos nem sokáig volt erre lehetősége, ugyanis 1939 óta küzdött a rákkal, 1945-ben végül feladta a küzdelmet. Állapotát végig gondosan eltitkolta Orwell elől, ezért a műtét közbeni halála végül váratlanul érte a férfit.

A beszámolók szerint teljesen közömbösen beszélt felesége haláláról, és ha mesélt is kettejük kapcsolatáról valakivel, akkor annak mindig az volt a lényege, hogy Eileen milyen jó feleség volt, aki megértette őt és a munkáját. Ha körbenézünk, akkor az ő történetük igazából egy szomorú, önmagát és karrierjét a férfi kedvéért feladó nőről és egy munkamániás férfiről szól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top