Sztárok

Teljesen kitárulkozik Keresztes Ildikó

Keresztes Ildikó pihenés helyett munkával tölti a nyarat: koncertről színházi próbára siet, ha pedig éppen akad egy kis szabadideje, önéletrajzi könyvén dolgozik.

Mindemellett nemrég egy nagy vágya is valóra vált, elárulta nekünk, miről is van szó pontosan: az énekes-színésznő a Csakazértis szerelem című darabban mesterével és tanítójával, Mikó Istvánnal állhatott egy színpadra. “A mi kapcsolatunk nagyon régre nyúlik vissza, igazság szerint a Pista volt az, aki felfedezett engem színésznőként 1989-ben. Az István, a király előadás kapcsán találkoztunk először, majd ő a Soproni Színház igazgatója lett – a tizenöt évnyi direktorsága alatt sokszor dolgoztunk együtt. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, mind igazgatóként, mind rendezőként zseniális, még akkor is, ha olykor voltak vitáink” – mesélte telefonon a Nők Lapja Cafénak Keresztes Ildikó, aki épp egy előadásra tartott Debrecenbe.

Sövegjáró Áron, Keresztes Ildikó, Sasvári Sándor, Rárósi Anita és Mikó István a Csakazértis szerelem című darabban
Sövegjáró Áron, Keresztes Ildikó, Sasvári Sándor, Rárósi Anita és Mikó István a Csakazértis szerelem című darabban

S mielőtt nyári terveiről, valamint készülő könyvéről mesélt volna, valamit még gyorsan megjegyzett. “Azt gondolom, hogy már nagyon kijárna a Pistának egy Kossuth-díj, én nagyon drukkolok neki, szeretném megérni azt a pillanatot, amikor megkapja.”

Nagy koncert és könyvpremier

Bár rendszerint nyárra a színházak bezárják kapuikat, ez most megváltozik: a budapesti Benczúr Ház ugyanis a nyár folyamán is várja a színházkedvelőket, olyan darabokkal, mint az Indul a bakterház, vagy épp az Anconai szerelmesek. Ildikót utóbbiban láthatják majd a nézők, a színpadon az ország Vágási Ferijével, a József Attila Színház igazgatójával, vagyis Nemcsák Károllyal kerül közelebbi kapcsolatba. Hát nem lesz tartalommentes nyara, az biztos, annál is inkább, mert az éneklés és a színház mellett önéletrajzi könyvét is be kell fejeznie. “Egy nagyon kedves újságíró barátnőmmel közösen készítjük a könyvet, a szeptember huszadikai jubileumi nagy koncertemmel egy időben jelenik majd meg. Ez nem egy bulvárkönyv lesz, tele szaftos sztorikkal és titkokkal, csupán elmesélem az életemet, és megosztok olyan dolgokat, amelyeket arra érdemesnek, fontosnak tartok.”

Önéletrajzi könyvet ír Keresztes Ildikó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top