Sztárok

Horváth Éva támogatja utódait – galéria

Bár az igazi nyár még várat magára, Balatonfüred már most felbolydult, lezajlott ugyanis a Miss Balaton 2014 szépségverseny első castingja.

Már kora reggel érkeztek a lányok, akik izgalommal várták, hogy a zsűri elé léphessenek, amelynek tagja volt Jakabos Zsuzsa is. A top 100 versenyző sorsa azonban nem csak az ítészeken múlik, ugyanis a közönség is továbbjuttathat két jelentkezőt a következő fordulóba. A résztvevőket a megmérettetés előtt négy korábbi királynő készítette fel és látta el tanácsokkal, de Horváth Éva, a verseny koordinátora is mindenben a lányok segítségére volt. “A hosszú, ám nagyon izgalmas nap végére nagyon elfáradtam, de a casting minden percét élveztem. Elismerésem a lányoknak, akik remekül helytálltak, függetlenül attól, hogy ez volt életük első válogatója, vagy már tapasztalt versenyzőként érkeztek. Azt kell mondanom, nincs könnyű dolgunk, látva a gyönyörű jelentkezőket, szinte lehetetlennek tűnik az ötven továbbjutót kiválasztani” – mesélte az olimpikon úszónő.

Horváth Éva támogatja utódait

Bár a legtöbben igazán felkészülten érkeztek, a megmérettetés előtti tanácsok jól jöttek a jelentkezőknek. Ebben pedig négy korábbi szépségkirálynő, Polgár Kriszta, Dobó Ági, Kocsis Alexandra és Magony Szilvi volt a lányok segítségére. Többek között gyakorolták, hogyan vonuljanak magabiztosan bikiniben és magas sarkúban, valamint tippeket kaptak arra is, hogyan kommunikáljanak a zsűrivel, hogy a legjobb formájukban tündököljenek a nagy pillanatban.

A verseny koordinátora, Horváth Éva szerint az első ilyen megmérettetés mindenki számára meghatározó, ezért is igyekezett mindenben támogatni a lányokat. “Életem első castingján annyira lámpalázas voltam, hogy alig emlékszem rá mi is történt. Az a pillanat viszont nagyon tisztán megvan, amikor eldöntöttem, a versenyek és a kifutók világa meghatározó szerepet fog játszani az életemben. Jó volt látni, hogy a Miss Balaton 2014 versenyzői már sokkal magabiztosabbak és tudatosabban készültek a válogatóra, mint az én időmben. Az pedig külön öröm számomra, ezek a lányok nemcsak gyönyörűek, de a jövőjükre is nagy hangsúlyt fektetnek: sokan készülnek továbbtanulni, vagy már meg is szerezték a diplomájukat” – mondta el Horváth Éva.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top