Sztárok

Utolérte az alkohol ByeAlexet

ByeAlexet mostantól egy pálinka is eszünkbe fogja juttatni

ByeAlex most már nem csak legendássá vált eurovíziós dalával és könyvével marad emlékezetes, hanem azzal is, hogy az egyik legismertebb márkájú pálinkaforgalmazó olyan terméket dobott piacra, mely az énekeshez kötődik. Ha azon kapnánk magunkat, hogy az üvegen látható rajz a Kedvesem című dalt juttatja eszünkbe, akkor az nem véletlen:
“A kilencvenes években nőttem fel, amikor még kazettáztunk és valóban vettünk lemezeket – én jelenleg sem töltögetek le zenéket, hanem megvásárolom; így neveltek. A kazetta nekem sokat jelent, sok élményem kapcsolódik hozzá, mint ahogyan a húgom által tervezett kazettás logó, amit rátettünk az első lemezem borítójára és magamra is varrattam. Számomra a fiatalkoromat, a gondtalan élménykeresést, buta kis gyermekded szabadságot testesíti meg. Ezért választottam szimbólumomnak. A cilinder pedig azért került rá, mert ez a zenémre utal: úgy vélem, elegáns, költői szövegeket-zenéket írok, továbbá menthetetlen kultúrsznobnak vallom magam. Ennyi.”

facebook.com
Forrás: facebook.com

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top