Sztárok

Szabadlábon a támadója, ezért elhagyja az országot VV Olivér

Nem érzi magát biztonságban, ezért elhagyja az országot az egykori villalakó, VV Olivér.

Végérvényesen elhagyja az országot VV OlivérVégérvényesen elhagyja az országot VV Olivér, aki közösségi oldalán fakadt ki, hogy mennyire kiábrándult az igazságszolgáltatásból. Az egykori villalakót öt évvel ezelőtt megszurkálták, és bár a támadókat elkapták, a napokban kiderült, hogy aki megszúrta, szabadon védekezhet – írja a Blikk.

“Eltelt fél év, felépültem. Lezajlott az első és a második tárgyalás is, elsuhant három év. Megpróbáltam nem gondolni a rémségre, majd jött a levél, hogy ítélethozatal lesz” – mondta Olivér, aki megtudta, hogy támadóját másfél év után hazaengedték, hogy szabadlábon védekezhessen, házi őrizetben, de megszökött, és azóta sem találják. “Többek között ezért fogjuk a sátorfánkat, és húzunk el a kedveskémmel a tengerentúlra. Idegenek lettünk itthon, és nem is vagyunk biztonságban” – mondta az egykori villalakó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top