Kállay-Saunders Eurovízióra oktat – kritika

Nem harcba indulunk

Az Eurovíziós Dalverseny – hibás, de népszerű nevén Dalfesztivál – a magyarok által leginkább félreértett műfajok egyike. Az évente megrendezett zenei dzsembori ugyanis a sokszínűség, a tolerancia ünnepe, telis-tele kedves bolondokkal, exhibicionistákkal, öreg és meleg mókamesterekkel, fura maskarákkal, helyenként párductestű transzvesztitákkal megspékelve. Mi pedig itt, a Föld szívcsakrájának kellős közepén évek óta azt képzeljük, hogy az Eurovízió nem más, mint a Brüsszellel vívott szabadságharc zenei fordulója, amelyben megmutathatjuk Európának, hogy milyen a magyarok istene. Hiszen van abban valami mérhetetlenül mulatságos, hogy a magyar közszolgálati televízión, egy tehetségkutató műsorfolyamon választják ki, ki lesz az a szerencsés, aki méltó ellenfele lesz a máltai házibuli-zenekarnak, a francia hipsterrapper csapatnak, vagy éppen az osztrák szakállas nőnek.

Már nem termel ki világsztárokat

“A fellépők üzenete pedig egy jókedvű, sokszínű és önmagát nem veszélyes módon komolyan vevő kontinens képét mutatja

És mikor hódította meg legutóbb a kontinens zenei színpadait az Eurovíziós Dalverseny győztese? Mikor lett hiánycikk Európa-szerte a nyertes CD-je? Nos, ilyesmire az elmúlt húsz évben ritkán volt példa, de az Itunes szerverei sem szoktak lefagyni a rekordletöltésektől. Hol van már az ABBA és a Waterloo? Ettől még persze nem kell lenézni a vetélkedést, sőt. Az Eurovíziós Dalverseny dramaturgiája elavult, bármelyik zenei tehetségkutató izgalmasabb nála, ennek ellenére látványos, jó hangulatú és lenyűgöző látványvilágú show, fény- és a színpadtechnikai parádé.

A fellépők üzenete pedig egy jókedvű, sokszínű és önmagát nem veszélyes módon komolyan vevő kontinens képét mutatja, amelyben az országok egymást ünneplik, és rokonszenvező kíváncsisággal kérnek ízelítőt egymás kultúrájából, mindennapjaiból. A győztes tehát az lesz, aki fülbemászó dala mellett kellően szimpatikus, és jól megjegyezhető tud lenni.

“A győztes, Conchita Wurst példája pedig egy nyitott, toleráns Európa képét mutatja“

Most mégis úgy tűnik, talán végre megértjük, miről is szól ez az egész verseny. Az idei házi döntőn a magyar mezőnyből váratlanul olyan versenyző került a dán seregszemlére, aki megfelel ezeknek a kritériumoknak. A Megasztárban feltűnt Kállay-Saunders András és szerzőtársa, Szakos Krisztián egy meglepően üdítő minőségű popdallal állt elő, a női szívek megdobogtatására is alkalmas félafro-magyar versenyző színvonalas, szerethető produkciót mutatott be Koppenhágában.

Ez idén egy megtisztelő ötödik helyezésre volt elég. A siker elsősorban egy fiatal magyar zenészé és egy tehetséges dalszerzőé, még mielőtt valaki azt gondolná, hogy a helyezést mi, magyarok harcoltuk volna ki magunknak. Büszkék azért lehetünk. És vagyunk is. A győztes, Conchita Wurst példája pedig egy nyitott, toleráns Európa képét mutatja. Jó buli ez.