Sztárok

Leleplezés: ebben a műsorban lesz zsűritag Tóth Vera

2003-ban őt zsűrizték, mostanra azonban fordult a kocka: a Megasztár felfedezettje, Tóth Vera hamarosan beül az ítészi székbe.

Nem mindennapi megtiszteltetésben részesült a minap Tóth Vera. A Megasztár felfedezettje hamarosan teljesen új szerepkörben mutathatja meg magát, úgy, ahogy ezelőtt még sohasem láthattuk.

Öttagú zsűri pontozza majd a látottakat-hallottakat

Mint az ugyanis nemrég kiderült: Kovács Kati, Náksi Attila, Zoohacker és Dorozsmai Péter mellett a bombaformában lévő híresség is beül az 59. Eurovíziós Dalfesztivál ítészi székébe. A Leleplezés: ebben a műsorban lesz zsűritag Tóth Verapárra lelt énekesnő minderről maga is beszámolt a közösségi oldalán.

“Szép estét! Zsűritag leszek az Eurovíziós döntőben! 🙂” – írta az ominózus bejegyzésben Vera, aki számtalan gratulációt kapott a követőitől. Az Eurovízió 59 éves történelmében egyébként most először hozták nyilvánosságra a zsűrit a műsor kezdete előtt. Amit még érdemes tudni a versenyről: minden ország zsűrije öttagú, a műsor végeztével minden ítész sorrendjét nyilvánosságra hozzák, a pontokat pedig a nézők és a szakmai zsűri szavazatai fele-fele arányban határozzák meg. Magyarországot idén Kállay-Saunders András képviseli Dániában, aki az elutazása előtt tiszta vizet öntött a pohárba, és őszintén vallott a személye körül kialakult botrányról.

Itt meghallgathatod azt a dalt, amellyel Kállay-Saunders indult a 2014-es A Dalban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top