Sztárok

Nők, akik “kényszerből” lettek világhírűek és milliomosok

Mit tehet egy nő, ha a világ összeesküszik ellene? Számos eltérő válasz születhet e kérdésre, de négy különleges nő úgy gondolta, hogy csak egy kiút van e helyzetből: a világ legsikeresebb és leggazdagabb nőivé "kellett" válniuk.

“Varázslatos történet” – Munkanélküli tanárnőből sztáríró lett J. K. Rowling

Nők, akik Minden idők legsikeresebb könyvsorozatát írta meg a Harry Potter szerzője, aki egykor állástalan tanárnőként tengette életét. A segélyből élő Joanne Rowling pályafutásának kezdete korántsem volt tündérmesébe illő. Anyja korán meghalt, apjától elhidegült, férjétől elvált, munkáját elveszítette, és szinte a semmiből, egyedül nevelte kislányát. Joggal kérdezhetnénk hát, honnan volt annyi ereje, hogy a feladás helyett az újrakezdést válassza? Saját elmondása szerint depressziós volt, amikor megszületett az az ötlet, amely nemcsak saját életét, hanem egy világét változtatta meg. Megírta a varázslófiú sztoriját.

A szakma először nem szavazott bizalmat a furcsa mesének, de több év és tizenkét visszautasítás után végre felfigyelt rá egy kiadó. Ettől kezdve nem volt megállás: a könyv és a belőle készült mozifilmek taroltak. Harry Potter által Rowling a világ legbefolyásosabb női közé került. A könyvekből 450 millió példányt adtak el világszerte, 67 nyelvre lefordítva. “Álmaiban sem gondoltam volna, hogy ilyen sikeres leszek” – nyilatkozta egyszer Rowling. A Forbes magazin szerint csak a jogdíjakkal heti hárommillió fontot, azaz majdnem egymilliárd forintot keres a szerző, amellyel minden eddigi rekordot megdöntött. Ezáltal a világ jelenleg is leggazdagabb írója.

“A sivatag virága” – Szomáliai elnyomott nőből topmodellé vált Waris Dirie

A ma már ENSZ-nagykövetként tevékenykedő egykori kecskepásztorlány azért dolgozik, hogy az Afrikában jelenleg is sínylődő gyerekeknek, nőknek ne kelljen átesniük azokon a traumákon, amelyek őt végül arra késztették, hogy elhagyja hazáját. Amikor nemi szervét megcsonkították, majd tizenhárom évesen egy idős férfihoz kényszerítették feleségül, végleg döntött: megszökött.
A Szomáliában élő kislány testileg-lelkileg meggyötörve érkezett Amerikába, ahol iskolázatlanul, hajléktalanként élt. Szépségét és talpraesettségét felfedezve New York, majd a világ egyik vezető modellje lett. Ereje és küzdeni akarása segítette őt abban, hogy kiemelkedjen a nyomorból, de sohasem felejtette el, honnan indult. “Tudtam: megéri harcolnom az életemért.” Ezt az üzenetet hordozza a Sivatag virága című könyve is, amelyben nők millióinak mutat példát és ad erőt ahhoz, hogy változtatni tudjanak a sorsukon, bárhol, bárhogyan élnek is. Neki sikerült.

Nyomorból épített médiabirodalmat a kirúgott riporter: Oprah Winfrey

Nők, akik Az első fekete bőrű nő, aki milliárdos lett Amerikában, és a népszerűsége a pápáéval vetekszik. Talán elég lenne ennyit mondani, és máris mindenki tudná, kiről van szó. De hogyan vált azzá, aki? Oprah számos magánéleti tragédiája, többek között gyermekkori terhessége és babája elvesztése, a fiatalkorában átélt szexuális zaklatások, a nyomorban való tengődés mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy megmutassa: elég erős ahhoz, hogy mindezt maga mögött hagyja, és sikeres, boldog nő legyen.

A gettóból elindult fiatal nő riporter lett. Amikor főnökei utcára tették, nem adta fel, hanem legyintett egyet, és eszével, kitartásával, bátorságával felépítette a saját médiabirodalmát. A nevével fémjelzett show-műsorral közel harminc éve nézők millióit tartja lázban. Ennek köszönhetően rövid időn belül dollármilliomos, és a világ 100 legbefolyásosabb nőinek egyike lett. Életfilozófiája szerint: “Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni.” A szebbik nem számára ő a “megtörhetetlen nő” szinonimája.

Állástalan háziasszonyból lett popsztár Susan Boyle

Egy világot döbbentett meg az egykor szociális munkásként élő nő, amikor jelentkezett, és végül mindent elsöprő sikerrel győzött a Britain’s Got Talent tehetségkutató műsorban. Senki nem nézte ki belőle, mire képes a rosszul öltözött, mentális problémákkal küzdő Susan. Őt azonban nem érdekelték az előítéletek és bizonyított.

Amikor a műsorban felcsendült általa a Nyomorultak című musical egyik dala, a közönség és a zsűri már tudta: ő lesz az új világsztár. Igazuk lett. Sikerének titka valószínűleg abban rejlik, hogy bár sztár lett, nem akart azzá válni, csak megmutatni, mire képes.

Felfedezésekor népszerűségével megelőzte Barack Obamát, Madonnát és Michael Jacksont is. Debütálásának felvételét a YouTube-on egy hét alatt harmincmillióan nézték meg. Vagyonát húszmillió fontra, azaz nagyjából nyolcmilliárd forintra becsülik. Ez azonban Susant nem érdekli, ő “csak” énekelni akar. Egyszerűségével, hétköznapi felfogásával a nők számára ő egy mindennapi ember, aki megmutatta, hogy bárki elérheti céljait, ha elég erősen hisz bennük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top