Sztárok

Rendőrökkel kerestették az egykori megasztáros Szakos Andit

Mozgalmasan telt celebjeink hétvégéje: míg Hajdú Péter Ferenc pápával szelfizett, addig Szakos Andreát a rendőrség kereste, Tóth Gabi pedig megvilágosult.

Hétfőn vége a napos, tavaszi időnek, így jóformán a szombat–vasárnap volt az utolsó két nap, legalábbis egy időre, amikor még élvezhettük a szikrázó napsütést. A hétvégén persze celebjeink sem tétlenkedtek: a második gyermekével várandós Béres Alexandra férjével, Krisztiánnal elszökött az országból, hozzájuk hasonlóan tettek Hajdúék is, akik épp Rómában pihennek, és tegnap Ferenc pápával is szelfiztek. A legmozgalmasabb hétvégéje azonban minden bizonnyal a Megasztárban feltűnt Szakos Andreának volt, aki konkrétan eltűnt személy lett. Így történt az eset:

“Közölte, hogy a rendőrség engem keres”

“Tegnap este házibulira voltam hivatalos, volt bográcsolás, póker, evés-ivás, minden, ami ilyenkor szokásos! Nagyon jó buli volt, elég rég éreztem magam ilyen jól! A buli után hazaindultunk a párommal és a barátokkal, de útközben megálltak beszélgetni, én pedig továbbmentem egyedül, persze szóltam, hogy megyek, de ez volt az a pont, amikor elvesztettek. Én hazafelé vettem az irányt, de én is leragadtam egy helyen pár órácskára néhány régi ismerőssel. Amikor végre hazaértem, otthon senkit nem találtam, így visszaindultam megkeresni a barátokat. Tudom, mennyire elmés egyedül sétálgatni egy csajnak az éjszaka közepén, de sosem volt ezzel bajom. Útközben láttam én, hogy a szülőknél is ég a lámpa mindenhol, de ki gondolta, hogy hajnalban engem keresnek. Gondoltam, ha gáz van felhívnak úgyis.

Szóval mentem, és kerestem azokat, akik engem kerestek  A város kihalt volt, minden zárva, útközben elővettem a telóm – én okos, mire való az , és teljesen le voltam merülve, szóval szerencsétlen családom és barátaim el sem tudom képzelni, mit gondolhattak, hiszen 3 óra hosszára eltűntem. Amikor már majdnem otthon voltam, lelassított mellettem egy rendőrautó, lehúzott ablakkal, egy ismerős rendőr volt szolgálatban, és közölte az egész családom, a barátaim, a fél város és a rendőrség is engem keres. Az én szemszögemből vicces a dolog, mert valójában én is őket kerestem. Megkértem őket vigyenek el, így beültem a hátsó ülésre, elvittek a városközpontba, ahol mindenki idegesen rohangált utánam, de végül csak meglettem! Tanulság: töltsd fel a telefont! Akkor se menj sehová egyedül, ha közel 30 vagy, mert mindenki kikészül, ha szó nélkül eltűnsz 3 órára. Viszont ilyenkor látom, mennyire szeret mindenki, és mennyire féltenek, bár kicsit várhattak volna a rendőrséggel, de a lényeg, hogy nem lett baj! Imádom a családom, a pasim és a barátaim!!!!!” – számolt be a hétvége történéseiről Szakos Andrea.

Galériánkban többek között azt is megnézheted, hogyan világosult meg Tóth Gabi a hétvégén:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top