Sztárok

Keleti Andrea: “elbúcsúzni sohasem könnyű”

Keleti Andrea már másodjára vállalta a Szombat Esti Láz zsűrizését. Az egykori táncosnő azt is elárulta, mivel férje is részese a produkciónak, ezért náluk nem jelent gondot, ha hazaviszik a munkát.

Sűrű heteknek néz elébe Keleti Andrea, múlt hétvégén elstartolt a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés: a 2014-es szériában Keleti Andrea, Esztergályos Cecília, Csonka András valamint Jáksó László véleményezik a látottakat. Előbbi számára egyáltalán nem újdonság az ítészszerep, Andrea – ha még emlékszünk – már a 2013-as szériában is tagja volt a négy híresség alkotta zsűrinek.

Andrea nem szakmai szemmel figyeli a produkciókat

A magyar táncművész azt mondja: szakmai szemmel figyeli a produkciókat, de egy ilyen jellegű műsorban nem ez az egyetlen szempont. A legfontosabb szerintem az, hogy milyen dinamikája van az adott produkciónak, hogy mennyire szórakoztató az adott páros. Ne felejtsük el, hogy – néhány hírességtől eltekintve – olyan sztárok szerepelnek a műsorban, akik eddig, ilyen formában nemigen léptek táncparkettre. Az első adásban kiderült, hogy kit-mire predesztinálnak a képességei – ettől függetlenül az elkövetkezendő hetek alatt érhetnek még minket kellemes meglepetések. Kíváncsian várom, hogy a következő alkalommal melyik párost láthatjuk romantikus hangulatban, elegánsan, vagy éppen fiatalosan és lendületesen” – mondta a Nők Lapja Cafénak Keleti Andrea, aki 2001 óta – amikor is megszületett a kislánya – nem versenyez, hanem tanít. Mint mondja: ő kifejezetten örül az új szabálynak, miszerint nincsenek kieső párok. “Elbúcsúzni sohasem könnyű, mindig van egyfajta szomorúság az emberben amiatt, hogy tudja: elesik a lehetőségtől, hogy láthassa egy adott ember másik arcát” – magyarázta Andi. A hatszoros magyar profi bajnok számára külön öröm, hogy a műsorban nemcsak imádott kollégáival, ismerőseivel, barátaival, de a férjével, Kovács Zoltánnal is együtt dolgozhat.

Férjével otthon is csak a munkáról beszélnek

“Zoli az első szériától kezdődően tagja a csapatnak, ő valójában abban segíti a párokat, hogy minél jobb, minél élvezhetőbb produkciót tudjanak a színpadra varázsolni. A harmadik szériában egyébként – az én biztatásomra – ő maga is parkettre lépett, de a műsor után rádöbbent, hogy számára az oktatás, nem pedig a szereplés jelenti a legnagyobb élvezetet. Ő egy kiváló koreográfus, aki imád tanítani, oktatni, és ügyesen belenyúlni a táncosok munkájába egy jobb produkció reményében, viszont nehezen oldódik fel, a médiában szereplés nem az ő világa” – mondta Andrea. A kétgyermekes édesanya mindemellett azt is elárulta, hogy férjével, ha éppen nem dolgoznak, akkor is a műsorral vannak elfoglalva. “Szinte otthon is csak a Szombat Esti Lázról beszélünk. Mi Zolival abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyrészt ugyanaz a munkánk, másrészt pedig mindketten imádjuk azt, amit csinálunk. Amikor ezekről beszélünk, valósággal lázba kerülünk” – zárta Andi, aki hamarosan Sebestyén Balázs 4N4LN című műsorában tűnik majd fel a családjával.

Galériánkban megnézheted a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés amatőr és profi táncosait:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top