nlc.hu
Sztárok
Ferenc pápánál járt II. Erzsébet – biotermékeket vitt neki

Ferenc pápánál járt II. Erzsébet – biotermékeket vitt neki

Inkább személyes, mint állami látogatás jellegét öltötte a brit uralkodó néhány órás római tartózkodása. Az egyházfő II. Erzsébet dédunokájának is küldött ajándékot.

Mivel II. Erzsébet látogatása a vatikáni protokoll szerint hivatalos, de nem állami volt, Ferenc pápa – aki nemrégen egy friss házaspárral selfie-zett a Szent Márk téren – nem az apostoli palotákban levő könyvtárszobában, hanem a Szent Péter bazilika melletti audienciaterem egyik fogadószobájában találkozott a 87 éves királynővel és a 92 éves Fülöp herceggel.

Az anglikán egyházat vezető uralkodó saját angliai birtokairól hozott biotermékeket ajándékozott Ferenc pápának. A világ legjobb vezetőjének megválasztott római katolikus egyházfő egy 1679-es pergament nyújtott át a vendégének. XI. Ince pápa ezzel vezette be az egyházban Gyóntató Szent Eduárd kultuszát. A királynő tavaly született unokájának, György hercegnek pedig egy kereszttel díszített földgömböt küldött ajándékba.

Forrás: News.va English / Facebook, ANSA
Forrás: News.va English / Facebook, ANSA

Az akáclila színű ruhát viselő II. Erzsébet a legszűkebb kísérettel érkezett Rómába, és programja is a mértékletesség jegyében zajlott. A 88 éves Giorgio Napolitano köztársasági elnököt régi barátság fűzi a brit uralkodócsaládhoz.

A brit uralkodó 1961-ben XXIII. Jánossal, 1980-ban és 2000-ben II. János Pállal, 2010-ben az akkor Edinburghba ellátogató XVI. Benedekkel találkozott. Királynővé koronázása előtt pedig 1951-ben XII. Piusszal is. II. Erzsébet mostani látogatását eredetileg tavalyra tervezték, de akkor a királynő gyengélkedése miatt elmaradt. Az utóbbi három évben ez volt a brit uralkodó első külföldi útja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top