Sztárok

“Még egy lövés Zsuzsi, és tied a színes televízió!” – retró vetélkedők mai szemmel

Reneszánszát éli a retró: nemcsak a zenevilág nagyágyúi jelentik be újraéledésüket, de a régi mozifilmek is mind új köntösbe bújva elevenednek meg. Mi magyarok ráadásul előszeretettel merengünk el az évtizedek távlatában megszépült múlton, így nem csoda, hogy már retrocsatornánk is van.

De szép is volt, amikor az otthoni vonalas telefon segítségével lehetett játszani a tévében. Amikor még a legnagyobb nyereménynek egy színes televízió számított vagy amikor a műsorvezetők mellett a vetélkedők elmaradhatatlan szereplői voltak a “lányok”. Összeszedtünk néhányat azon televíziós játékok közül, amelyeket ma is szívesen újranéznénk.

A szerkesztőségünk top 3-as listája:

1. Van benne valami
“Imádtam gyerekként. A főcímdala egészen megbabonázott, a nyújtás a végén valami csodálatos. Konkrétan arra emlékszem, hogy mindig vártam a pillanatot, amikor végre felhúzzák a redőnyt és kifejezetten drukkoltam, hogy valami oltári jó dolog legyen a túloldalán, mondjuk egy bicikli.” (Eszter)


2. Torpedó

“Még egy lövés Zsuzsi, és tied a színes televízió! – mondta Dévényi Tibi bácsi, aki úgy tudott drukkolni, mint senki más. A Torpedó vetélkedő így utólag elég könnyűnek tűnik, hiszen az egy dolog, hogy egy négyzethálóban el kell találni a véletlenszerűen elhelyezett »hadihajókat«,
de egy másodpercre még fel is villantják, hogy ezek hol helyezkednek el. Szerintem már akkor is volt videófelvevő… na mindegy. Igazán kedves a Keravilltól, hogy szponzorálta a gyerekkori kockás papíros játék elektronizálását – Tibi bácsiról nem is beszélve. Az meg, hogy színes tévét lehetett nyerni (többek között), maga volt a paradicsom – naná, hogy mindenki arra hajtott.” (Zita)

3. A leggyengébb láncszem
A vetélkedők Csernusa volt ez, én ma is szívesen nézem angolul a BBC Entertainment csatornán, és ott sokkal nyersebb és undokabb beszólásokat kapnak a játékosok, persze csak a show kedvéért. Imádtam, ahogyan Máté Kriszta forgolódott azzal a nagy fém táblával, és ahogyan másodpercek alatt változott kegyetlen tanárnőből mosolygós cinkostárssá. Mennyivel jobb lenne ezt nézni, mint az eltorzult arccal óbégató celebeket.” (Enikő)


és a többiek:

4. Elektor kalandor
A játék, amikor az emberek a nyomógombos vonalas telefon segítségével játszottak a tévén keresztül Super Mariót. Utánozhatatlan! Nem beszélve Dévényi Tibi bácsi Mario-jelmezéről, ami miatt a mai műsorok stylistjai egészen biztosan a kardjukba dőlnének. Szerintünk viszont stílusos!

5. Kapcsoltam
Mai szemmel nézve egészen nehéznek is mondható Rózsa György egykori betelefonálós vetélkedője. Ebben még a feladványokon volt a hangsúly, Rózsa úr pedig kiválóan tudott hallgatni. Csak akkor beszélt, ha kellett, ha nem kellett, hangos kortyolgatása törte meg a feszült csendet. Bár a műsort eredetileg Vitray Tamás vezette, az első adások után a vetélkedők egyik nagyágyúja vette át a helyét. Évtizedekkel később a TV2 Kasuba L. Szilárddal újraélesztette a műsort.

6. Játék határok nélkül
Egy életre belénk ivódott Döni neve és az elmaradhatatlan felszólítás: “Átención”. Na, meg a főcím, ahol színes kis emberkék ugrándoztak fel három betűre. Olyan volt, akár az Olimpia és egy színházi darab keveréke: nagy bevonulással, igazi show-val és díszletekkel és a különböző országok csapataival. Amellett, hogy szurkolhattunk a magyaroknak, még tanulni is lehetett belőle, hisz mindegyik csapat városáról megtudhattunk érdekességeket. Otthon mindig közös, családi program volt a Játék határok nélkül.

7. Zsákbamacska
Néhány évvel később már a Zsákbamacskát vezette Rózsa György, aki az ikonikussá vált fekete plüssmacskával, Luciferrel vezette a műsort. No, meg a Fejes ikrekkel, Erikával és Marával, ugyanis ebben az időszakban jöttek divatba a női segítők a műsorvezető oldalán. A fekete macska azonban még őket is felülmúlta: mindenki akart egyet, így minden műsor végén kidobtak egyet belőle a közönség közé. A játékban olyan fenomenális nyereményekért küzdöttek a játékosok, mint a Vita-C szopogatós cukorka, távol-keleti legyező, háztartási gépek, vigaszdíjul pedig – ha a három függöny közül rosszul választott a játékos – Mindent vagy semmit társasjátékot kapott.

8. Mindent vagy semmit
Vágó István műsora, ahol nemcsak a gyorsaság, a tudás is számított. Három játékos mérte össze tudását, az aktuális adás győztese pedig eldönthette, hogy a nyereményt választja, vagy megtartva a nyert pénzösszeget, továbbmegy a következő fordulóba. A korábbi tendenciát elhagyva, itt már valóban értékes nyereményt is hazavihetett az ember, ha elég okos volt, hisz a fődíj mindig egy autó volt. A műsorvezető állandó segédje – jelen esetben Brunner Márta – pedig már jóval jelentősebb szerepet kapott, mint korábban: hihetetlen méretű válltöméssel kitömött kis kosztümjeiben járta végig a játékosokat, és próbálta rávenni őket a támogatók termékeinek megvásárlására, és mutatta be a játékban megnyerhető termékeket. 

9. Telemázli
“Indítjuk az órát, emeljük a búrát. MOST!” – hangzott el a mondat esténként Dömsödi Gábor szájából, aki Geszler Dorottyával, majd Borbás Marcsival vezette a Szerencsejáték Zrt. kaparós sorsjegyéből kinőtt játékot. A két műsorvezető állandó segítőik a Zsákbamacskából megörökölt Fejes ikrek voltak, akik maguk kaparták ki az aktuális játékosokat. Maga a játék tudást nem, ám annál nagyobb szerencsét azonban igényelt.

10. Szerencsekerék
Klausmann Viktor, Gajdos Tamás és Prokopp Dóra elmaradhatatlan hármasa összeforrt a játékkal, amiben az alapműveltségüket csillogtathatták meg a játékosok, akik a nyereményösszeget a hátuk mögött összeállított ajándékokra költhették el. Emlékszünk, gyakori nyeremény volt a Budmil táska és a Fruit of the Loom melegítő.

11. 100-ból egy
Vizy András a korszak Sebestyén Balázsa, aki ezzel a vetélkedővel annyira befutott, hogy innentől kezdve minden RTL-es műsorban feltűnt. A játék nemcsak a szórakoztatásra épült, hisz itt is szükség volt némi háttértudásra a játékosoknak. Bár Vizy azóta teljesen eltávolodott a médiától, hagyatéka mégis örökre szól: ő alkotta meg a forintocska kifejezést, amit Sebestyén Balázs a mai napig előszeretettel használ. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top