Sztárok

Megint Kanye Westen röhög az internet – galéria

A rapper megkapta az áhított Vogue címlapot, ezzel együtt pedig pillanatok alatt mémmé is vált az interneten.

Kim Kardashian és Kanye West az a tipikus “zsák a foltját” páros. A produktum nélküli celebek királynője és a rapper mindent megtesznek, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek – olykor egészen elképesztő dolgokra is képesek. Egy-egy ilyen eset után pedig nem csoda, ha a mémgyárosok munkához látnak. Ezúttal pedig Kanye West megint szolgáltatott munkát a netes kreatívoknak. Hónapok óta tartó könyörgés után a rappernek végre sikerült kihisztiznie magának (és a komplett famíliájának) egy Vogue-címlapot Anna Wintournál, ami kedvese nagy álma volt. A fotózás legérdekesebb pillanatait persze megörökítette a rapper (ki tudja, mikor lesz ilyen még egyszer, ugye), de nem ám holmi okostelefonnal, hanem egy menő táblagéppel. Kanye az iPadjével többek között azt is lefotózta, ahogy a szerelme, Kim éppen a kislányukkal szelfizik – és bumm, így lett a mém.

A Buzzfeed összegyűjtötte a legmókásabb képeket, itt nézegethetsz iPaddel garázdálkodó Kanye Westet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top