Sztárok

Megnősült Andrea Bocelli

Feleségül vette barátnőjét, akivel már hosszú ideje egy párt alkot, és már közös gyermekük is van.

Az olaszországi Livornóban romantikus toszkán szertartáson vette feleségül kedvesét, Veronica Bertit a világhírű operaénekes, Andrea Bocelli, aki tavaly novemberben Budapesten adott koncertet. A ceremónia után egy oldtimer kocsival hajtottak el az 54 éves tenorista Pisa melletti, Forte dei Marmiban található villájába, ott tartották ugyanis a fogadást. Az esküvőre egyébként különleges napot választottak: éppen aznap lett kétéves a kislányuk, Veronica.

A tenorénekes – aki 12 éves korában vesztette el teljesen a látását – 2002-ben vált el korábbi nejétől, Enricától, akitől két fiúgyermeke született, és ugyanabban az évben ismerkedett meg Veronicával, aki a férfi menedzsereként dolgozik. Bocelli tavaly márciusban harmadszor lett apa, akkor született meg első közös gyermekük.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top