Cinthya Dictator: Médiakarakterek lettünk, semmint alkotó emberek

A minap az Édes Élet beharangozójában megragadott egy mondatod, amit Viktor képébe vágtál:  “Te vagy Paris Hilton, én pedig a csivavád”. Mit jelent ez?
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, és érzem, hogy szeretnek minket az emberek. Mi vagyunk a cuki pár, akik mindig veszekszenek, mégis imádják egymást. Azonban úgy érzem, az, hogy valójában ki is vagyok, nem fontos. A személyiségünk, a habitusunk átjön az embereknek, de a mögöttes tartalom elnyomódik. Így inkább médiakarakterek lettünk, semmint alkotó emberek.  Viktort sem ismerik igazán, pedig rengeteg izgalmas dologgal foglalkozik, de ő legalább zenészként van elkönyvelve. Nálam viszont nincs index, én vagyok “Paris Hilton csivavája”, Varga Viktor párja, aki egy butácska, rákos, szerelmes lányként él az emberek fejében.Szeretném, ha tudnák, ennél több vagyok.

Kicsoda Cinthya Dictator?
Speciális helyzetben vagyok, mert nem vagyok egy kézzelfogható karakter, ezért is szorulhattam ebbe a skatulyába. Míg egy énekesnek, egy olyan embernek, aki a szórakoztatóiparban tevékenykedik, sokkal könnyebb dolga van a médiában, addig egy képzőművész nem olyan érdekes. Míg a félelmeim, a betegségem, a szerelmünk mindenkit érdekel, addig a művészetem, a képeim már kevésbé. Amíg nem volt az Édes Élet, addig tiltakoztam az ellen, hogy fotósnak nevezzenek, hogy bekategorizáljanak. Vizuális alkotónak tartom magam még most is, viszont rájöttem, hogy szükség van a kategóriákra, hogy ezzel segítsd az embereket, hogy értsék, ki vagy.

Hol tartasz most az alkotói folyamatodban? Inspiráló ez a felpörgetett időszak?
Őszintén megmondom, most nem nagyon foglalkozom semmivel a forgatásokon kívül. Ez most nem a gondolkozás, a kutakodás, az alkotás időszaka az életemben, nincsenek nagy beszélgetések, amik beindítanák bennem a láncreakciót. Ez az időszak arról szó, hogy próbálom megismertetni azt, aki vagyok, amit csinálok. Ez viszont egy nehéz folyamat.

Úgy érzed, elvesztél?
Mielőtt bekerültem a médiába, a helyemen voltam, tudtam, ki vagyok, önazonos voltam, tudtam, hogy azok, akik követik a munkámat, azért szeretnek, amire én magam is büszke vagyok, amiért becsülöm magam. Most viszont azért keltek feltűnést, azért szeretnek, mert benne vagyok a tévében. Ezt egyelőre nem értem. Össze vagyok zavarodva, és nem tiszta, hogy most ki vagyok. Tudom, furcsán hangzik, de tinédzserként számomra Marilyn Manson egy idea volt. Sok tévhit kering róla és él egy hamis kép az emberek fejében, de amikor én 13 évesen Nietzschét kezdtem olvasni, az miatta volt. Kinyitotta a világot, úgy éreztem, hogy van mögötte tartalom és filozófia. Nekem is fontos, hogy legyen mögöttem tartalom, amiért felnézhetnek rám.

Mit csináltál, mielőtt – mondjuk úgy – te lettél Varga Viktor barátnője a tévéből?
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója voltam. Viktorral két éve vagyunk együtt, mindig támogattam mindenben, és sodródtam vele az úton. Egyre jobban felfigyeltek ránk párként, aztán elindult a műsor.  Azonban amíg az egyetemre jártam, addig én én voltam, alkottam, működtem. Nem akarom, hogy félreértsék, ez nem panasz. Csak én is annyit dolgozom, és teszek ezért az egészért, hogy szeretném, ha engem is elismernének. Tudom, hogy ez paradoxon, de most még öntudatosabb akarok lenni, annak ellenére, hogy teljesen elveszettnek érzem magam.

Ma már meggondolnád, hogy elvállaljátok-e az Édes Életet?
Nem kérdés, hogy újra elvállalnánk. Előtte nem sokat szerepeltem, mégis egyből megszoktam a kamerát. Ez a műsor sikerélmény számunkra, mert természetesek tudunk maradni. Ugyan Viktor sem alkot annyit, ahogy én sem, de most is alkotóként gondolunk magunkra, most a jövőt építjük.

Már forgattattok, amikor megtudtad, hogy beteg vagy. Hogy élted meg azt az időszakot?
A betegség miatt kénytelen voltam halasztani az egyetemen.  A szakvezetőm hihetetlen segítőkész volt, az egész iskola rugalmasan kezelte a betegséget. Azonban arra egy percig se gondoltam, hogy kiszálljunk az Édes Életből emiatt. Hisz ha már vállaltuk, akkor mutassuk meg azt is, amikor esetleg nem annyira édes az az élet.  Én Jeanne D’Arc-ként képeztem le magam a betegségemben, erről készült is egy képsorozat, amit a nézők is láthattak. Jeanne D’Arc azt mondta, az egyszerű emberek megsegítésére jöttem. Én az első perctől tudtam azonosulni ezzel, és tudom, hogy ez most durván hangzik, és nagyképűnek sem szeretnék tűnni, de úgy éreztem, pont azért jött a valóságshow-val egy időben a betegség, hogy így segíthessek másoknak. Ez nem hatásvadászat, akármennyire is megvádoltak ezzel is az interneten. Szerettem volna másoknak erőt adni, arról nem beszélve, hogy én is erősebb lettem. 

Mondhatjuk, hogy ez volt a te védelmi mechanizmusod a betegséggel szemben?
Ebben biztos vagyok.  Egy percig se gondoltam, hogy komolyra fordulhat. Úgy éreztem, hogy megtörtént, végigcsinálom, és vége lesz. Nem utáltam egy percig sem. Egyszer sírtam, amikor Viktor sírt. Még soha nem láttam őt sírni, és nem tudtam ezt hova tenni. Megrémített és meghatott egyszerre. Persze voltak nehéz időszakok, nem tagadom. Azokról nem tudtak az emberek, mert azt nem látták.

Hogy vagy most?
Én magamat egészségesnek nyilvánítottam. Még hátra van egy-egy vizsgálat, ahol azonban akkora dózisú sugarat kapna a szervezetem, hogy az orvosok egyelőre nem szeretnének kitenni ennek. Tapintás alapján nincsenek csomóim, és én sem érzem magam betegnek. Nekem egyelőre ennyi elég.

Hogy gondolsz a jövőre?
Szürreális képem van a jövőről. New Yorkban szeretnék élni, kiállításokat szervezni, performanszokat tartani. Nem itt képzelem a jövőm, míg Viktor igen.

Ez akkor ütközőpont.
Igen. Őt megbecsülik itt, engem viszont nem értenek meg. Talán még ő sem igazán. Nem érti, miért rágódom ezen. Sokszor vitatkozunk ezen, és emiatt is kicsit magányosnak érzem magam.  Nem érzem magam sztárnak. Kicsit olyan, mintha egy báb lennék, mintha bezártak volna egy dobozba. Viszont tudom, hogy csodálatos dolgok vannak most az életemben. Fiatalon megtaláltam az életem párját. Sok harcot vívunk, de ezek visznek minket előre.

Ha kíváncsi vagy Cinthya alkotásaira, azokat a saját oldalán megtekintheted!