Sztárok

Egy világot vertek át – 5 nő, aki férfiruhában csinált karriert

Volt idő, amikor ahhoz, hogy érvényesülhessenek bizonyos területeken, a nők is kénytelenek voltak férfinak kiadni magukat. Többen így élték le egész életüket, volt, akiről csak halála után tudták meg, hogy valójában nő volt.

Férfiakat megszégyenítve harcolt a csatatéren Lebstück Mária

A Mária főhadnagyként elhíresült Lebstück Mária önként bújt katonaruhába, hogy az 1848-49-es szabadságharcban részt vehessen. Ennek pedig egyetlen módja volt: Lebstück Károlynak adta ki magát – vagyis férfinak.  A bécsi forradalom kitörésekor csatlakozott az egyetemi légióhoz, harcolt a márciusi, majd az októberi bécsi forradalom idején. Turpisságára talán soha senki nem jött volna rá, ha a kápolnai csatában nem sebesül meg. Ekkor derült ki, hogy a katona, aki sok férfit kenterbe vert a harctéren, valójában nő. Először kémnek hitték, és halálra ítélték, de Kossuth Lajos közbenjárására végül visszaengedték a hadseregbe, sőt főhadnagyi rangra emelték.

Egy nő még a frontvonalban is tud időt szakítani a romantikára, így a harcok közepette, Buda ostroma után összeházasodott Jónák József tüzér őrnaggyal. A szabadságharc leverése után a férfit börtönre ítélték, így útjaik elváltak. Mária csak rövid ideig volt fogságban, ezalatt az idő alatt szülte meg közös gyermeküket is, akivel aztán rendkívül szerény körülmények között élt. Halálos ágyán elmesélte élettörténetét Jókai Mórnak, innen tudjuk róla a leghitelesebb adatokat. Mária élete annyira különleges és megindító volt, hogy a történelem során sokan megörökítették hősies tetteit. Így például 1942-ben Huszka Jenő róla írta a Mária főhadnagy című, világhírűoperettet.

James Barry, aki egész Angliát megbotránkoztatta

Margaret Anne Bulkley nőként látta meg a napvilágot a 19. század elején. A korabeli világ beszűkült mozgásterében azonban nem találta a helyét, így cselhez folyamodva ő lett az első brit nő, aki orvosi diplomát szerzett. Ehhez azonban el kellett titkolnia valódi kilétét, és férfinak kellett kiadnia magát. Sőt, egész életét e jól sikerült szerepben élte le James Barryként. Az egyetem elvégzése után a brit hadsereg orvosa lett, ő volt az első brit sebész, aki 1826-ban sikeres császármetszést hajtott végre.

Női mivoltát azonban nem tudta teljesen megtagadni, így nagy port kavart, amikor kiderült, hogy Lord Charles Somerset kormányzóval viszonyt folytatott. A közvélemény ugyanis úgy értékelte ezt, hogy mindketten homoszexuálisak. Trükkjére halála után derült fény. A temetést előkészítő nő sokkot kapott, amikor felfedezte, hogy Barry valójában nő volt. A hadsereg titkosította minden anyagát, hogy ezt ne tudják egyhamar bebizonyítani, de mára már nem kérdés, hogy Barry – női logikával – kijátszotta a férfiak világát.

Billy Tipton, akiről még családja sem tudta, hogy nő

Dorothy Lucille Tipton már gyerekkorában arra vágyott, hogy híres zenész lehessen. Az 1900-as évek eleje azonban nem kedvezett azoknak a nőknek, akik jazz-zongoristaként képzelték leélni az életüket. Oklahomai bárokban próbált érvényesülni, de egyre inkább rá kellett jönnie, hogy ezt a világot nem nőknek találták ki. Ezért úgy gondolta: ha férfit akar a szakma és a közönség, akkor férfit kapnak. Felvette öltönyét és apja becenevét, így már nem volt akadálya a világkarriernek.

Billy olyannyira belejött a szerepébe, hogy még magánéletében is titkolózott, így későbbi környezete sem tudta róla, ki ő igazából. A karakterét tökéletesítve női partnerei voltak, akik előtt tökéletesen tudta titkolni, hogy valójában nem férfi. Melleit fáslival szorította le, és szándékosan férfiasította külsejét. 1960-ban Kitty Kellyvel összeköltözött, és három fiúgyereket fogadtak örökbe. Tipton 1989-ben halt meg, és családja bevallása szerint számukra is csak ekkor derült ki, hogy a családfő nő. Kitty saját bevallása alapján ugyanis úgy éltek együtt, hogy soha nem volt köztük intim viszony. Billy Tipton identitását is feláldozta karrierje érdekében, és sikeresen: számos albuma jelent meg, zenéi a mai napig örökzöld slágerek. 

Denis Smith

Dorothy Lawrence angol riporterként, alig húszévesen merész vállalkozásba kezdett. Úgy döntött, hogy az I. világháború tudósítójaként első kézből szerzi majd az információkat a csatatérről. Ez azonban nehézségekbe ütközött, ezért két angol katona segítségével megtanult menetelni és a fegyverrel bánni, egyenruhába bújt, haját rövidre vágta, és hamis igazolvánnyal, Denis Smith közlegényként besoroztatta magát a hadseregbe.
Egy világot vertek át - Öt nő, akik férfi ruhában csináltak karriertA felderítőkhöz került, de másfél hét után felfedte titkát, mielőtt komolyabb bajba jutott volna. Mivel először kémnek hitték, hosszú ideig vallatták, majd rákényszerítették, hogy az esetet ne hozza nyilvánosságra, hiszen nem vetett volna túl jó fényt a hadseregre, ha más nők is álruhában rohamozták volna meg a csatateret információk után keresgélve. A háború után Dorothy mégis megírta esetét. Valószínűleg sohasem sikerült feldolgoznia, 1964-ben egy elmegyógyintézetben halt meg. 

Johanna, a meg nem értett nőpápa

Egy világot vertek át - Öt nő, akik férfi ruhában csináltak karriertSzámtalan bizonyíték ellenére a mai napig vita tárgya, hogy egyáltalán létezett-e az a nő, aki Johanna, vagy Johannes AnglicusVIII. János pápa néven vezette az egyházat 855-től. A történet szerint egy eredetileg Ágnes nevű, mainzi származású, rendkívül művelt nőt, aki magát férfinak álcázta, pápává választottak, és több mint két évig töltötte be ezt a tisztet. Az esetről számos történelmi krónikában lehet olvasni, és a szájhagyomány is megmaradt arról, hogy a 9. században élt egy pápa, aki nő volt.

Titkát talán soha nem leplezték volna le, ha nem szeretett volna bele egyik tanácsosába, akitől a história szerint gyermeket szült. Egyesek úgy tudják, belehalt a szülésbe, mások szerint kolostorba száműzték, amikor kiderült női mivolta. Johannával az 1415-ös konstanzi zsinaton is foglalkoztak, és évekig látható volt egy szobor a sienai katedrálisban a pápák mellszobrai között ezzel a felirattal: “VIII. János pápa, egy nő Angliából”. A különös esetről számtalan film, könyv és színdarab is született, hiszen sok nő a mai napig példaképének tekinti Johannát, aki nem mondott le az érvényesülésről csak azért, mert nőnek született, hanem szembeszállt a világgal.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top