Sztárok

Lerántja a leplet Szombat Esti Láz-beli táncpartnereiről Südi Iringó

Südi Iringó ötödszörre vesz részt a Szombat Esti Lázban, s ahogy az elmúlt években, úgy idén sincs könnyű helyzetben.

Südi Iringó régi motoros – a Szombat Esti Láz tekintetében legalább is mindenképp. A profi táncost láthattuk már Hajas László, Somló Tamás, Stohl András, valamint Istenes Bence oldalán is, a műsor új évadában pedig Heilig Gábort tanítja meg táncolni. Mint mondja: minden Kézről kézre adják a férfiak Südi Iringóteddigi partnerére jó szívvel gondol vissza, még akkor is, ha a felkészülés olykor kicsit sem volt zökkenőmentes. “Hajas Lacival zöldfülűként kezdtem el foglalkozni, hiszen számomra is az volt az első széria. A felkészülés előtt összeállt a fejemben egy koncepció, ez azonban már az első próbán felborult: Laci se a zenét nem hallotta, se az ütemet nem érezte, elképesztően nehezen tudtunk haladni. Ellenben óriási küzdőszellemet fedeztem fel benne, ami valamilyen szinten megkönnyítette a közös munkát” – mesélte a Nők Lapja Cafénak Iringó. Somló Tamással – annak köszönhetően, hogy zenész – egyszerűbb dolga volt, viszont egyéb okokból kifolyólag lassabban tudtak haladni. “Tamással előfordultak kisebb konfliktusaink, mert teljesen más idősávban éltünk. Ennek ellenére könnyebben tudtunk együtt dolgozni, mint például Lacival” – folytatta Iringó.

 

Idén Heilig Gábort mentorálja

A táncos azt mondja: Stohl András egyenesen megváltás volt a számára. “Amit mutattam, azt ötKézről kézre adják a férfiak Südi Iringót perc alatt megtanulta. Két óra alatt elsajátította az egész koreográfiát. Nála az volt a nehéz, hogy – mivel folyamatosan próbált a színházban – nehezen tudtuk összeegyeztetni, hogy mikor érünk rá mindketten” – mesélte. Iringó párja az előző szériában Istenes Bence volt, most Heilig Gábort “mentorálja” – a felkészülés azonban ezúttal sem lesz egy sétagalopp: a zeneszerző ugyanis épp Amerikában tartózkodik. “Az, hogy Gábornak el kellett utaznia, nem könnyíti meg a felkészülésünket. Az elején nagyon tartottam attól, hogy mi lesz, hogy leszünk kész a kezdésre, de ő megnyugtatott, hogy – miután hazajön – nonstop a rendelkezésemre fog állni. Látom rajta a lelkesedést és az igyekezetet, így tudom, hogy minden klappolni fog, mire indul a show.”

Te mennyire vagy képben a Szombat Esti Láz eddigi szériáinak tekintetében? Most letesztelheted, csak kattints a linkre!

Kíváncsi vagy, milyen sztárok versenyeztek a műsor negyedik szériájában? Galériánkban megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top