Sztárok

Újabb verekedés a Való Világban

A Belevaló Világ szombati adásában egy telefonáló hívta fel a figyelmet Iza pofonjára, melyet online közvetítés során látni lehetett, az adásból viszont kimaradt.

A szombat esti Belevaló Világ kedélyesen zajlott, a betelefonálók nagy része elmondta, hogy Charlotte-ot várja vissza a villába, többségük nem annyira szimpátiából, mint inkább a Dorkával szembeni ellenszenv miatt. Eljött viszont az a pillanat, amit Csobot Adél valószínűleg rémálmában sem képzelt volna el: egy női betelefonáló élő adásban hozta őt különösen kellemetlen helyzetbe.

A nő szerint ugyanis az online adásban Iza egy pofont adott Aureliónak, az erőszak pedig a szabályok alapján kizárással jár, így felháborodásának adott hangot, hogy Simont ugyan kizárták egy pólótépés miatt, az említett pofon viszont nem került be még az összefoglalóba sem. Szegény Adél arcán megfagyott a mosoly, részben valószínűleg azért, mert fogalma sem volt, valóban csattanhatott-e el pofon, másrészt pedig nem volt könnyű helyzetben, hogyan válaszolhatná meg ezt a reklamálást.

Végül inkább elterelte a témát, mi pedig a műsor után körülnéztünk netes fórumokon, vajon mit tudhatnak erről a pofonról a műsort elszántan követő internetezők. Ott találtuk meg a lenti felvételt, melyen Iza és Ádám viccből birkózik, Aurelio pedig a birkózás közben megpróbálja vetkőztetni a lányt. Egy pofon valóban elcsattant Izától utána, de a játék hevében, és senki nem vette komolyan. A csattanás és a közvetlen előzmény 07:25-től látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top