Sztárok

VV6: Dávid elárulta, hogy csak megjátszotta magát

A Való Világ 6 legújabb kiesője, Dávid eltaktikázta magát.

A Blikknek VV Dávid elárulta, csak azért akarta elhitetni a nézőkkel, hogy a saját neméhez vonzódik, hogy bekerüljön a villába. “Megjátszottam a meleget, hogy bekerüljek a villába. Tudatosan vettem fel mintás nadrágot és kivágott felsőt az első show-ra, és tudtam, hogy ezzel a villalakókat is félrevezetem majd. Ennek pedig csupán annyi volt az oka, hogy szerintem a VV-be kerüléshez az embernek hordozórakétákra van szüksége. Úgy láttam, hogy ebben a brigádban erre van szükség, ezért tudatosan rájátszottam a »meleg vonalra«” – mondta Dávid, aki ezzel a kijelentésével egy kicsi ellentmondásba került önmagával, hiszen amikor a villalakók rákérdeztek nemi identitására, már akkor tagadta, hogy homoszexuális lenne, sőt még csajozással is próbálkozott.

VV6: Dávid elárulta, hogy csak megjátszotta magát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top