Sztárok

Katalin hercegné újabb divatbakija – fotó

Nem ez az első alkalom, hogy a hercegné fittyet hány az udvari szabályokra.

Bár tény és való, hogy Katalin hercegné ízlése kifogástalan – még akkor is, ha némi segítséggel éri el ezt –, vannak napok, amikor bizony ő is hibázik. Vilmos herceg felesége hajlamos elfeledkezni az udvari szabályokról, miszerint kétszer (vagy akár többször) ugyanazt a ruhát nem illő, nem is szabad felvenni, s előszeretettel ölt magára olyan darabokat, amelyekben egyszer már megjelent. Az persze kérdés, hogy ez tudatos lépés-e a részéről, vagy csupán arról van szó, hogy száműzte a királyi patikából a Cavintont, egy dolog azonban bizonyos: a tegnapi nap folyamán újabb divatbakit ejtett György herceg édesanyja.

Katalin hercegné II. Erzsébet királyőnek segédkezett a Buckingham-palotában brit színészek és színésznők számára megrendezett fogadáson, ebből az alkalomból pedig úgy gondolta, hogy ugyanazt az Alexander McQueen ruhát ölti magára, amelyet 2012-ben is viselt a királynő gyémántjubileumi ünnepségsorozatának hajós felvonulásán, s amelyet Kim Kardashian aztán szépen le is koppintott. Egyébként nem Katalin az egyetlen, aki olykor divatbakit követ el, itt, itt és itt találsz még hozzá hasonló hírességeket.

Akkor és most
Akkor és most

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top